Bevezető előadások

"Mindannyian keressük az Új Világba nyíló ajtót. Egyesek nagynak és pompázatosnak látják, mint egy palota vagy templom
kapuját, mások számára rogyadozó, érdes deszkázatú, keskeny ajtó képében mutatkozik meg, rozsdás zsanérokkal,
egy áthatolhatatlan falban.
És e fal, tényleg átjárhatatlannak tűnik, mert azokból az emberekből áll, akik nem értik vagy
nem fogadják el mindazt, amit létre akarunk hozni belső és
külső világunkban.

Ők azok, akiket ha nem lehet meggyőzni, meg kell hagyni a számukra elfogadható és követhető hitben.

Ahogy az Atya beszélt nekem a falról, az láthatóvá vált előttem.
Hatalmas volt, hosszan kígyózott a messzeségbe, mind
a két irányba.
Az illúziók és ábrándok birodalmának fala volt
ez, minden téglája egy-egy olyan hiedelem, amelybe a fal építői
kapaszkodtak, és amelyektől eszük ágában sem volt megválni.
Tudtam, hogy amint valaki megpróbál átkelni a falon, a fal
még magasabbra nő.
És aki felmászik rá, az nehezen tud majd
leereszkedni a földre, mert a falnak hajlama van a látszatnövekedésre.
Ráadásul, a gerince mentén el lehetett rajta indulni jobbra is,
balra is. De vajon milyen messzire lehet eljutni rajta?
Mert a fal nem egyenesen húzódott északi és déli irányba, hanem körkörösen
tekergőzött, mint a saját farkába harapó kígyó, mint a Létkerék,
a Szamszára kereke.
HOGY LEHET ÁTJUTNI S KIJUTNI A FALON?
MI A MEGOLDÁS?

Megoldást kellett találni, hogyan győzzük le az akadályt,
amely letérít az egyenes útról. Ha hidat emelünk a fal fölé, a fal
tovább növekedhet, majd ledöntheti a hidat. Kérdés az is, miből
épüljön a híd, amely a Falontúl-világba, egy más világba visz?

A másik világba, Noé új világába1, ahol Noé szert tett új tudatára,
amelyből felépítette a Szabadulás Bárkáját

MEGOLDÁS: Ekkor eszembe villant a Pegazus. Az akadályokat nem ismerő
égi paripa, amely az Örökkévalóságon és a Végtelenségen
átívelve vágtat, szélsebesen nyargal, csillagról csillagra szökellve.
Megpillantottam őt, az én égi barátomat, aki utam során oly
sokszor sietett már segítségemre. Megjelent előttem sugárzó ragyogással,
vakító fehér fényben tündökölve, és én ismét összeolvadtam
vele. Eggyé váltunk.

És ott látom Pegazust, ahogy száguld előre, vágtájára oszlik
a homály. Az akadályok sorra kitérnek útjából, mámoros morajlása
betölti az univerzum terét.
Alatta, a szürkésen gomolygó ködből kibontakozva, cápa- és
krokodil-pofák próbálnak alakot ölteni, de mintha ők maguk is
megrettennének a szemük elé táruló látványtól. És épp hogy
felbukkannak, máris elenyésznek: köddé válva oldódnak fel
a semmiben.

KÖTELEZŐ REGISZTRÁLNI

Jelentkezem