Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):


Oktatás


Egy új tudást adunk át, amely abszolút teremtői és mindenki harmóniáját, fejlődését segíti elő. Előhozza a bennünk szunnyadó képességeket. A legfontosabb, hogy megtanítsunk mindenkit bízni és hinni önmagában. Minden embernek önmagában kell felfednie azokat a képességeket, amik elősegítik a változást a szervezetben, vagy az élet más területein. Ezért a képzésre, a tanításra helyezzük a hangsúlyt. A tananyagok alapját a következő adja:

A tudós matematikus, fizikus, űrtechnológiában jártas tisztánlátó fenomén, dr.Grigorij Grabovoj Tanítása

Az író, filozófus tisztánlátó dr.Arkagyij Petrov Életfa Tanítása

Az ember képessé válik a szellemi fejlődés útjára lépni, amelynek során a betegségek eltűnnek. Mindenki maga dönti el, hogy tanulni kíván, s belső erejével legyőzi a nehézségeket, vagy pedig az így-szoktuk, s mindenki-így-csinálja sztereotípiák szerint éli a korlátozott, szűk tudatú emberek életét. És ettől a döntéstől függ, hogy milyen lesz az előttünk álló változások során az emberiség élete a Föld nevű bolygón.
Mindkét szerző tanítását, világszemléletét befogadva, ha az ember hisz önmagában és Isten erejében, képes legyőzni bármilyen elváltozást, nehézséget. Sokan vannak már a világon, akiknek sikerült visszanöveszteniük a műtétileg eltávolított szerveiket, kinöveszteni fogaikat, meggyógyulni a rákból és egyéb, gyógyíthatatlannak tartott betegségből, vagy elhárítani gyárak, üzemek katasztrofális üzemzavarát, irányítani az életeseményeket a legharmonikusabb megoldások felé.

Oktató Magyarországon: Demján-Antal Judit (hivatalos, engedélyezett Grigorij Grabovoj Tanítását átadó oktató, könyveinek kiadója és a Petrov központ hivatalos képviselője, könyveinek kiadója és ÉLETFA oktatója) További részletek: Tanfolyamok és Gyakorló órák menüpont alatt.

Grigorij Grabovoj Tanítása


Magas szellemi fejlettségi szinten a kollektív tudat képes átformálni a valóságot olyan HARMONIKUS szintre, amely az emberiséget a következő fejlődési szintre juttatja. G.Grabovoj tudásrendszere mindenki MEGMENTÉSÉÉRT ÉS AZ ÖSSZEHANGOLT HARMONIKUS FEJLŐDÉSÉRT dolgozik.
Mert mindenki kapcsolódik mindenkivel és mindennel. Minden gondolatunk, tettünk és szavunk örökre rögzül az információs adathalmazban.

Grigorij Grabovoj mély tudása olyan felismerésekhez juttat, amely által feltárul a makro és a mikrovilág közti összefüggő kapcsolat. A gyakorlatok széles tárházát kínálja, ezek megtanulhatóak. Bárki, bármilyen helyzetben használhatja őket. A szerző az örök élet módszertanát fektette le.

Dr. Arkagyij Petrov – féle ÉLETFA tanfolyam


Az ÉLETFA egy új tudomány az emberről, amely lehetőséget ad tanulmányozni és önállóan alkalmazni az ún. bioinformációs technikákat a mindennapi életben. A megnyilvánított képi kódrendszerek, amiket az emberi szervezet sejtasszociációi észlelnek, szabályzókként működnek. Aktiválódnak az emberben elrejtett képességek és a test képes helyreállítani önmagát. A foglalkozásokon a tanulók információ észlelési sebessége felgyorsul, megnyílik a tisztánlátás, tisztántudás, megjelenik a szellemi információ észlelésének útja.
Megtanuljuk átlátni a világ alapvető működési szabályait. A tudás minden ember szívében ott van, és mindenki fel tudja ismerni saját határtalan teremtői lehetőségeit. Először az ideológia talaján, mely felismerteti velünk azt, hogy a világ érzékelésében és a világgal való kölcsönhatásban történő elhajlások okozzák a negatív eseményeket, betegségeket. A betegségek esetén arra a következtetésre jut, hogy az egészség mindig a világmegértés helyes értelmezésének a felismerésén is múlik.

Dr. Petrov folyamatosan járja a világot, és megtanít minden embert arra, hogyan irányítsa mindenki a saját életét kívánsága szerint, és hogyan hozzunk létre egy harmonikus, szeretetteljes világot..