Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):


jelenleg nincs

Könyvek

Tanítás Istenről és az Emberről

4 000 Ft
3 szerzői előadás
"
A "Tanítás Istenről, Tanítás Istenről és az Emberről és Tanítás az Emberről" most került először kiadásra.


"Azaz Isten és az ember számára a közöttük lévő dialógus olyan, hogy annak nincs időbeli aspektusa. Viszont
a Szellem szempontjából, ha az ember fizikai testével kapcsolatban elemezzük, akkor itt a Lélek tulajdonképpen
megszervezi a Szellemet, Isten Lelke szervezi meg a Szellemet.
Ebből következik, hogy ha a Szellemet úgy vesszük, mint a fizikai realitás valamely megjelenési formáját,
Isten Szelleme, azaz szervezettsége, a struktúrája, a belső struktúrája ? az a Lélek. S annak cselekedete is a Léleké.
Analógiában azt tudjuk mondani, hogy a Világ bármely eleme úgy van felépítve, hogy Isten Szelleme és Isten Lelke
a Világ minden egyes elemében megvan."