Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):


Könyvek

Számsoros összpontosítás élelmiszerekhez

3 500 Ft
"A megfelelő számsorokkal az általunk elfogyasztott élelmiszereket az örök fejlődés tudásterületére irányíthatjuk, s ez segíti öröklétünk megvalósítását.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezzel irányító képességeinket is fejlesztjük. A testünkbe kerülő tápanyagok nem csak szervezetünkkel, hanem egymással is meglehetősen sokszintű kölcsönhatásba kerülnek. Vegyi és élettani szinten, az anyagcsere szintjén nézve a táplálék úgy szívódik fel, hogy közben különféle utóhatásokat fejt ki. Amikor élelmiszereinket az örökkévaló fejlődés és örök emberi élet logikájával vizsgáljuk, megértjük: irányítanunk kell az elfogyasztott termékek közti kölcsönhatásokat. "


Számsorok vitaminokhoz, tej-, és hústermékekhez, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, E-anyagokhoz, édességekhez, és receptek- számsorokkal.


"szellemi irányító szintre emelhetjük fizikai testünk fejlődését, fejlődésünk bármely fizikai elemét. Szellemi összpontosítással, testünk alakításához megfelelő tudatállapotban elérhetjük például azt is, hogy minimális tápanyagbevitel mellett se csökkenjen testünk tömege"

160.old