Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):


Könyvek

Lélektisztító struktúra

2 000 Ft
Az ember Lelke alapvetően tiszta, fényes, örök- ám a Tudat elvesztette a kapcsolódást vele, vissza kell hozzá találni. Az egyik legkönnyebben olvasható, értelmezhető mű.

Előadásom arról szól, hogy amikor külső szintű irányítási feladatokkal foglalkozunk, azt gyakran közvetlenül a Lelkünkkel végezzük. Így, mivel Lelkünkkel dolgozunk, az Isteni struktúrát, vagy másképp kifejezve az Isteni irányítást tanulmányozzuk."


A világ megmentése felé irányuló EGYÉNI LÉLEK cselekedet nem különbözik Isten cselekvésétől. Amikor érzékelésünk feljebb lép az isteni észlelés szintjére, akkor egy olyan fényburkot teremtünk magunk köré, hogy védve leszünk. A Lélek kristálytiszta fénye válik külső valósággá.
"Kikristályosítjuk a Fénysugarat, mely valóban egyenesen Istentől érkezik hozzánk. Amikor a szemünkkel nézünk, az tényleg olyan szint, mely tökéletesen megvéd minket bármiféle külső hatástól.
Hozzáadjuk a Lelkünkből jövő sugarat, amely a háromszög egyféle optikai változatára emlékeztet, s ez lép be az események kemény szakaszába.

Ha egyszer bekerültünk ebbe a rendszerbe, az óriási gyógyító erővel bír testünk számára, mindössze azáltal, hogy egy ideig benne tartózkodtunk. Akár néhány másodperc is elég lehet. S ha kitartottunk néhány másodpercen át, meglátjuk, új, tökéletesen szabad fejlődési út nyílik előttünk. "