Könyvek
A Teremtés igéje
7 000 Ft
Jelenleg nem rendelhető.
A fény kőtáblái III befejező része- bevezető áron kapható 2022. aug.31-ig.
Szeptember 1-e után a termék fogyasztói ára 7000 Ft lesz. Sajnos a nyomdai szolgáltatások árai nagyon jelentősen megemelkedtek.
368 oldal- belül színes
"Ha a szellem nem találja helyét Isten feladatai közt, nem is lesz semmi mozgás. Az ember szelleme és a Mindenható lehelete ad értelmet az embernek. Elemekből állunk hát. És minden elem alapja a szellem. A szellem irányítja az Értelem felé vezető összes
mozgást. Hiszen minden elemnek szellemi alapja van, tehát a mozgás irányának is szelleminek kell lennie.
Ám a szellemből az elemekhez az út az Értelmen keresztül vezet. Ezt kell alaposan megértenünk. Az ember nem
annyira testén, mint inkább Értelmén keresztül válik istenivé.
Atommag: egy csomó proton meg neutron. Voltaképpen először még semmi sincs. De
kezdjünk csak koncentrálni, s rögtön megjelenik minden.A valószínűségből akaratunk, szükségleteink szerinti
valóság lesz. Kiderül tehát, hogy a formát a mindent átható szellem teremti.
Ha meg akarjuk érteni önmagunkat, a szerkezetünket kell látnunk. Lehet úgy is, hogy apró részekre osztjuk magunkat,
s egyenként vizsgáljuk meg mindegyiket. Látni fogjuk, hogyan keletkezik fényben, fény által anyag; hogy a lélek az Élet, s ez adja az Örökkévalóságot. Ez csak egy dolgot jelenthet: a lélek eredendően ÖRÖK. Belőle születik a szellem (az átmeneti forma), mely megjeleníti a teremtés anyagát. Művészként megrajzolja és kifesti az életet, és helyén tartja a világ összes elemét.
Ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban, jövőnkben, a világban elfoglalt helyünkben, akkor szellemünk is bizonytalanná
válik. A lélek teremti a szellemet, a szellem cselekszik, a tudat pedig irányít.
A szellem, mint a régiek mondták, a lélek lelke. Vagyis nem választották szét a kettőt: kettő az egyben, így tartották.
Meg azt is mondták, a lélek, az a szellem. Vagyis az emberi életvalóság Egységének tekintették."