Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

dr. Grigorij Grabovoj önéletrajza



Grigorij Petrovics Grabovoj - a fizikai és matematikai tudományok doktora, akadémikus, az információ teremtő területének felfedezője, a jövő előrejelzéséről, irányításáról és javításáról szóló úttörő munkák szerzője, "A megmentésről és a harmonikus fejlődésről" szóló Tanítás alkotója. 1963. november 14-én született Kazahsztán, simkenti terület, kirovi járás, Kirovszkij település Bogara falván. 1986-ban szerezte diplomáját a Taskenti Lenin Állami Egyetem alkalmazott matematikai és mechanikai tanszékén Mechanika tárgyból.

Az egyetem elvégzése után Grigorij Grabovoj Taskent város tervező irodájában dolgozott, melynek felettes szerve a moszkvai Általános Gépipari Minisztérium volt, s az űrtechnológiák kifejlesztésével és kipróbálásával foglalkoztak.
1991-1992. folyamán a világon elsőként, hivatalos és tudományos alapon, Grigorij Grabovoj több mint 360 repülőgép-diagnosztikai állapot-előrejelzést végzett, szigorú üzemi körülmények között, 100 százalékos előrejelzési hatékonysággal. Az előrejelzéseket az Üzbég Nemzeti Légitársaság vezetőségének megbízásából végezte, a Taskenti Rt., a 243. számú repülőgép-javító üzem és az Üzbég Nemzeti Légitársaság repülésbiztonsági felügyelete alá tartozó repülőgép-állományon.

1993. január 7. és szeptember 1. között Grigorij Grabovoj az Üzbég Nemzeti Légitársaság Informatikai Szolgáltató Központja szakértőjeként folytatta az extraszenzoriális módszerek alkalmazását.
A repülőgépek hiba-előrejelzésének 100 százalékos eredményességét igazoló adatok "Az irányítás módszertana. A megmentés útja. 1. kötet" című műben olvashatók.

1994-ben Grigorij Grabovoj Indiában járt, ahol a csatrapuri székesegyház elöljárója, a még életében szentté avatott Baba Nagpal megáldotta Grigorij Grabovojt, s elmondta, hogy imádkozni fog érte. Azt jósolta, hogy az események irányításán alapuló csodálatos energetikai és extraszenzoriális képességeit Grigorij Grabovoj nem csak saját hazája, hanem az egész világ népességének szolgálatába állítja.

Ugyanebben az évben a híres gyógyító, jós és tisztánlátó Juko H. Labo kifejezte meggyőződését, hogy ilyen képességekkel Grabovoj egyszerűen köteles segíteni nem csak saját országának, hanem az egész világnak.
1995. október 27-én Vanga asszony, a neves bolgár tisztánlátó 50 percet beszélgetett Grigorij Grabovojjal, majd azt követően megjövendölte, hogy 20 éven belül eléri mindazt, mit kigondolt, és a gyakorlatban is megvalósítja világméretű nukleáris és környezetvédelmi rendszerét, az emberi élet meghosszabbítását, a halhatatlanság lehetőségét. Kifejezte azon véleményét, hogy tüneményes képességei birtokában Grigorij Grabovojnak feltétlenül folytatnia kell munkáját, s kiterjeszteni azt az élet minden területére.

1995-1997. között Grigorij Grabovoj az Oroszországi Föderáció Űrrepülés-Irányító Központjával működött együtt, sikeresen nyújtott segítséget az űrhajókkal kapcsolatosan felmerült kérdések megoldásában, a Mir nemzetközi űrállomás hibafeltárásában. A szervezet helyettes repülésirányító igazgatójának jelenlétében Grigorij Petrovics pontosan megállapította, mely helyeken károsodott az űrállomás külső hővédő burkolata, hol találhatók karcolások és repedések az állomás törzsén. Ez egy esetleges szerencsétlenséget hárított el, ugyanis erőltetett terhelésű hajtóműpróbákra készültek. Grabovoj ragaszkodott álláspontjához, hogy a hibák kijavításáig ez megengedhetetlen.
Még egy példa az űrbiztonsági diagnosztika köréből: az amerikai Atlantis űrrepülőgép hajtóműveinek vizsgálata. Ez esetben is valós, a gyakorlatban is megerősített jelenséget mutatott ki: az alsó hajtómű üzemi jellemzőinek megváltozását. Megjegyzendő, hogy e diagnosztikai műveletet Grigorij Grabovoj másodpercek alatt végezte el, az utcán, mobiltelefonon tárgyalva az Űrrepülés-Irányító Központtal.

Az illetékes bizottság szakértőinek jelentéséből: "Összevetve Grigorij Grabovoj előrejelzéseit a gyakorlati tényekkel megállapítható, hogy Grigorij Grabovoj minden előrejelzése 100 százalékosan beteljesedett, úgy az előrejelzések számát tekintve, mint azok tartalmi mélységét. Mindez azt igazolja, hogy Grigorij Grabovoj, mindössze tisztánlátása segítségével diagnosztizálva, azonnali 100 százalékos hatékonyságú előrejelzésre képes a feladat teljes mélységében. A leírt tényekből következik, hogy az űrrepülések során a szerencsétlenségek és balesetek elkerülése érdekében elengedhetetlen a tisztánlátás gyakorlati alkalmazása." (Az irányítás módszertana. A megmentés útja. 1. kötet, 239. o.)


Grigorij Grabovoj új tudományágat teremtett. Grigorij Grabovoj tudománya a megismerés elviekben új irányvonala, mely igazolja, hogy a fejlődés útja ? a világ teremtő fejlődése törvényeihez való állandó igazodás. Elsőként tárta fel, s erősítette meg a gyakorlatban is azokat az alapvető törvényeket, melyek lehetővé teszik az információ bármely tárgyának a teremtő irányítását, a pusztulástól a megmentés irányába. Elsőként írta le matematikai módszerekkel azokat a függőségeket, melyek a gyakorlatban igazolják, hogy az érzékelés módosításával a valóság minden rendszerében átalakítható az információ.

1997. december 19-én az Informatikai-Szellemi Újdonságokat Regisztráló Nemzetközi Kamara a következő licenc-tanúsítványokat adta ki Grigorij Grabovojnak:
Számítógépes távoli irányítási technológia;
Archiválás a tér-idő bármely pontjában modellje;
A teremtő szférák belső és külső sokféleségét tükröző önsokszorozó, önfejlesztő rendszerek felfedezése;
Az idő, mint a tér megjelenési alakja elve;
Tárgyak diagnosztikája hagyományos matematikai módszerekkel elve.
1997. december 26-án kiadták a következő licenc-tanúsítványt: discoveries Reproducing self-evolving systems reflecting external and internal areas of a variety of creating spheres.
1998. január 24-én Grabovoj Grigorij Petrovics a Bioinformáció és előrejelzés területén elnyeri a "Legjobb gyógyító" címet.

1998. március 9-én az Orosz Természettudományi Akadémia alapító okirata alapján Grigorij Grabovojt az OTTA rendes tagjává választják, a "Nooszferikus tudás és technológia" részlegbe.
1998. június 10-én, teljesítményének elismeréseként, Grigorij Grabovojt a Nemzetközi Informatizálási Akadémia (International Informatization Academy) rendes tagjává választják.
A Nemzetközi Informatizálási Akadémia nem kormányzati, társadalmi szervezet, az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja, általános tanácskozói joggal az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa mellé rendelve
1998. augusztus 10-én Grigorij Grabovoj elnyeri az Olasz Gazdasági és Szociális Fejlesztési Akadémia akadémikusi címét, így ismerik el a legmagasabb hivatali szinten kiemelkedő erényeit, magas erkölcsi szintjét, állampolgári kötelességeinek folyamatosan kiemelkedő szintű teljesítését, a legnemesebb eszmények követését, melyek alapján teljes joggal foglalhatja el az őt megillető méltó helyet a társadalomban.
1998. augusztusában a New York-i Tudományos Akadémia rendes tagjává választja Grigorij Grabovojt.
1998. szeptember 15-én az Orosz Természettudományi Akadémia ?Az orvostudomány és az egészségügy fejlesztéséért? ezüstérmével tünteti ki Grigorij Grabovojt.
1998. szeptember 24. óta Grigorij Grabovoj az Oroszországi Ciolkovszkij Űrhajózási Akadémia tiszteletbeli tagja (1095 számú igazolvány), később az Oroszországi Ciolkovszkij Űrhajózási Akadémia rendes tagja.
1998. október 10-én a Nemzetközi Természet- és Társadalomtudományi Akadémia az ?Oroszország tudományának és gazdaságának újjászületéséért tett szolgálataiért? kitüntetésben részesíti Grigorij Grabovojt.
1998. október 25-én megkapja a Máltai Lovagrend diplomáját.
1998. október 29-én Grigorij Grabovoj elnyeri az Orosz Természettudományi Akadémia doktora tudományos címet.
1998. november 4-én az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége személyes szolgálatai elismeréseként Grigorij Grabovojnak ?A világ tudományainak és oktatásának nagymestere? címet adományozza.
1998. november 20-án Grigorij Grabovoj megkapja a Lélekgyógyász Szakmai Szövetség tagsági könyvét.
1998. december 2-án a Nemzetközi Természet- és Társadalomtudományi Akadémia ?A kultúra és a művészetek fejlesztéséért? kitüntetésben részesíti Grigorij Grabovojt.
1998. december 25-én a Nemzetközi Informatizálási Akadémia Elnökségének Határozatával Grigorij Grabovoj elnyeri ?A Világ Információ-tudósainak Elitje? verseny győztese címet.
1999. április 16-án Grigorij Grabovoj megkapja a brüsszeli World Distributed University (WDU) oklevelét a Grand doctor of philosophy tudományos fokozat és a Full professor tudományos fokozat odaítéléséről.
1999. április 20-án a Legfelsőbb Minősítő Bizottság Határozata értelmében Grigorij Grabovoj elnyeri a műszaki tudományok doktora tudományos fokozatot. Disszertációjának összefoglalója a moszkvai Elektronika Központi Kutatóintézet ?Mikroelektronika? című tudományos-technikai folyóirata 1(153) számában jelenik meg, Optikai rendszerek alapvető meghatározásainak kutatásai és elemzése a katasztrófa-megelőzés és a mikrofolyamatok prognosztikai irányítása területén címmel.
1999. április 20-án a Legfelsőbb Minősítő Bizottság Határozata értelmében Grigorij Grabovoj elnyeri a professzori tudományos címet a 05.02.21 ?Különösen bonyolult objektumok biztonsága? szakterületen.
1999. május 12-én Grigorij Grabovojt az Orosz Orvosi Műszaki Tudományok Akadémiája rendes tagjává választják.
1999. május 20-án az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége a Vernadszkij Csillag a Tudomány Szolgálatáért legfelsőbb fokozatával tünteti ki Grigorij Grabovojt.

1999. június 4-én a Legfelsőbb Akadémiaközti Minősítő Bizottság határozata alapján Grigorij Grabovoj elnyeri a fizikai és matematikai tudományok doktora tudományos címet. A diploma sorszáma: 0052.
1999. június 11-én Grigorij Grabovojt A Tudomány és az Üzlet Egyesítésének Nemzetközi Akadémiája (TÜENA) rendes tagjává választják.
1999. június 11-én A Tudomány és az Üzlet Egyesítésének Nemzetközi Akadémiája (TÜENA) Elnökségének Határozata alapján Grigorij Grabovoj elnyeri a TÜENA informatika és irányítás doktora tudományos címet.
1999. június 20-án Grigorij Grabovojt kitüntetésben részesíti a Szent Szaniszló Lovagrend.
1999. július 15-én a Legfelsőbb Akadémiaközti Minősítő Bizottság határozata alapján Grigorij Grabovoj elnyeri a professzori tudományos címet az Elemző és szerkezetelemző eszközök és rendszerek szakterületen.
1999. júliusában Grigorij Grabovoj előadásokat tart az Orosz Polgári Védelmi, Szükségállapoti és Katasztrófa-elhárítási Minisztérium Ügynökségének szükségállapotok megelőzésének és elhárításának korszerű módszereit oktató szakemberképző központjában a szükségállapotok megfigyeléséről és előrejelzéséről. (M. Sahramanyan levele a Legfelsőbb Akadémiaközti Minősítő Bizottsághoz, 2013.07.23.)
2000. február 17-én a Tudományos Felfedezések és Találmányok Nemzetközi Akadémiája Elnökségének Határozatával Grigorij Grabovojt az Akadémia rendes tagjává választják.

2000. március 16-án az Európai Tudományegyetem Elnökségének Határozatával Grigorij Grabovoj elnyeri a tudományok doktora címet a Tudományegyetem ?Műszaki tudományok? szakterületén.
2000. május 5-én a szuperkönnyű repüléshez nyújtott jelentős hozzájárulásáért Grigorij Grabovojt a Légi Utazók Klubja tagjává fogadják.

2000. május 10-én 2148845 számmal bejegyzik Grigorij Grabovoj találmányát: A katasztrófa-megelőzés módszere és megvalósításának eszköze A szabadalom leírása megtekinthető az Orosz Szabadalmi Hivatal honlapján: A találmány különböző csapások elhárítására alkalmazható, legyenek azok természetiek, mint például a földrengés, vagy ember által okozottak, beleértve az ipari létesítmények területén bekövetkezetteket is.
2000. július 27-én az Orosz Természettudományi Akadémia A tudományok és művészetek lovagja tiszteletbeli címet és érmet ítéli Grigorij Grabovojnak.

2000. december 4-én az Oroszországi Ciolkovszkij Űrhajózási Akadémia Grigorij Grabovojt az Oroszországi Ciolkovszkij Űrhajózási Akadémia rendes tagjává (akadémikussá) választja.
2001. február 20-án 2163419 számmal bejegyzik Grigorij Grabovoj találmányát: Az információ-átadás módszere (. Vezetékmentes adatközlő rendszerekben, főleg nagy távolságokra használható híradástechnikai találmány, mely alkalmazható katasztrófa-megelőzésre is.

Grigorij Grabovoj e szabadalmaival védett műszerei az emberi tudat tevékenységét erősítik fel. Egyfajta edzés, melyekkel a tudat oly szintre fejleszthető, melyen önállóan, műszerek nélkül képes előidézni sejt- és testregeneráló lelki folyamatokat.

2001. március 28-án Grigorij Grabovoj Az előrelátás és a biztonságos fejlődés technológiái című szerzői tantervét bejegyzi az Orosz Természeti Erőforrások Minisztériuma, az Orosz Oktatási Minisztérium Szakmai Továbbképző Igazgatósága és a UNESCO ICES (Oktatási Rendszerek Nemzetközi Központja).
2001. szeptember 21-én a Moszkvai Polgármesteri Hivatal Vállalkozói Tanácsa Rendszerirányító és Prognosztikai Bizottságának elnökévé nevezik ki.

2003. március 26-án az Orosz Pénzügyi Szövetség alelnökének nevezik ki.
2003. augusztus 22-én az Oroszországi Nemzetközi Alternatív Orvostudományi Nyilvántartás (ENIOM) állandó jellegű Kitüntetési Bizottsága határozatával Grigorij Grabovoj elnyeri A 3. Évezred Legjobb Gyógyítója címet.
2003. november 14-én az űrrepülések biztonságához nyújtott jelentős hozzájárulásáért Grigorij Grabovoj a Beregovoj G. T., a Szovjetunió Kétszeres Hőse, Érdemes Berepülő Emlékérem nyilvános társadalmi kitüntetésben részesül.
2004. október 10-én az orosz űrhajózásért tett szolgálatai elismeréseként az Orosz Űrhajózási Szövetség Grigorij Grabovojt a Repjev Szergej Ivanovics Akadémikus emlékéremmel tünteti ki.
2004. december 15-én a Biztonsági, Védelmi és Jogi Akadémia Grigorij Grabovojt az Akadémia rendes tagjává választja.
2004. december 15-én a Biztonsági, Védelmi és Jogi Akadémia Grigorij Grabovojnak kiállítja az Akadémia professzori oklevelét.

2005. január 29-én az új eljárások és műszerek kidolgozásának, alkalmazásának, s azoknak a hagyományos orvoslás berkeiben való elterjesztésének területén végzett kiemelkedő szolgálataiért a Természetgyógyászok és Hagyományos Gyógyítók Nemzetközi Orvosi Szakmai Szövetsége (EONIM) Grigorij Grabovojt az Arany ?Elit? éremmel tünteti ki.
2005. augusztus 26-án az Orosz Államnak tett szolgálataiért és személyes rendkívüli hozzájárulásáért Grigorij Grabovoj elnyeri a Nagy Péter Rend 1. fokozatát.

2006. december 26-án a bizottság határozata értelmében Grigorij Grabovoj elnyeri ?A Repülés Hűsége? érdemérmet.
Grigorij Grabovojnak, a Grigorij Grabovoj Tanítása szerzőjének több száz műve megtalálható az USA Kongresszusi Könyvtára Szerzői Jogi Hivatalában)
Az Európai Unió, Japán, Kína, Ausztrália és az Amerikai Egyesült Államok területén a GRABOVOI? és GRIGORI GRABOVOI? bejegyzett védjegyek kizárólagos tulajdonosa Grabovoj Grigorij Petrovics .

ENGEDÉLYEK, SZABADALMAK
1997. december 19-én az Informatikai-Szellemi Újdonságokat Regisztráló Nemzetközi Kamara a következő licenc-tanúsítványokat adta ki Grigorij Grabovojnak: (forrás: a Szerző honlapja: https://grabovoigp.wordpress.com/category/certificate-licence/)


Számítógépes távoli irányítási technológia
Archiválás a tér-idő bármely pontjában? modellje
A teremtő szférák belső és külső sokféleségét tükröző önsokszorozó, önfejlesztő rendszerek felfedezése
Az idő, mint a tér megjelenési alakja elve
Tárgyak diagnosztikája hagyományos matematikai módszerekkel elve.
1997. december 26-án kiadták a következő licenc-tanúsítványt: discoveries Reproducing self-evolving systems reflecting external and internal areas of a variety of creating spheres.

A "Megmentésről és a harmonikus fejlődésről" szóló tanítást a szerző Grigorij Grabovoj Petrovics alapvető elméleti munkái alapozzák meg:

1996 tudományos munka: "A tudás egyetemes rendszere"
1998 tudományos munka: "Teremtői információs térszegmensek alkalmazott szerkezetei"
1999 Cikk: "Az optikai rendszerek alapvető meghatározásainak kutatása és elemzése a katasztrófák megelőzésében és a mikro folyamatok előrejelzésorientált irányításában"
az "Elektronikus technika" 3. sorozat, és a "Mikroelektronika" újságban (153) 1999 év
2001 Előadások a Katasztrófavédelmi Minisztériumban: "Alternatív módszerek a világot fenyegető globális katasztrófa folyamatok megelőzésére"


A "Megmentésről és a harmonikus fejlődésről" szóló tanítás szabadalmi védettsége
(forrás: a Szerző honlapja: https://grabovoigp.wordpress.com/category/patents-of-grigori-grabovoi/)
Szabadalom: "Katasztrófák megelőzési módszere és készülék azok előrejelzésére" felfedezésére, mint az EMBER ÁLTAL GENERÁLT normalizáló ? a gondolkodás, a koncentráció, és Grigorij Grabovoj Petrovics alkotásai használata során keletkező? biojel MÓDSZERe kerül védelem alá.


Szabadalmi védelmet kap Grigorij Grabovoj "Információ továbbítási rendszer" találmánya, amely egy, normalizáló irányítási (azaz etalon érték beállítására szolgáló) és oktatási célú, a gondolkodás, a koncentráció, és Grigorij Grabovoj Petrovics alkotásai használata során keletkező gondolatokat - információ továbbítási céllal - fény sugárzássá átalakító rendszer.

DIPLOMÁI és SZABADALMAI: DIPLOMA MÁSOLATA, SZABADALMAI ITT