Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

Grigorij Grabovoj 4 gyakorlat napjaink világszintű megbetegedésére


1. és 2. gyakorlat

3. és 4. gyakorlat

G.P. Grabovoj web-konferencián elhangzott előadása a koronavírusról és egyéb más vírusokról.
Olaszország 2020. március 19.

Köszöntsétek a nevemben a találkozó résztvevőit. Olyan technológiákat szeretnék javasolni, amelyek a Kínában felbukkanó 2019-nC?V koronavírus ellen nyújtanak védelmet és gyógyítják a megbetegedést. Az Istenről szóló tanításommal összhangban olyan módszereket ajánlok, amelyek a Tudatunkat használva segíthetnek a jelenlegi koronavírus elleni védekezésben, fertőződés esetén a koronavírus semlegesítésében és a koronavírus okozta megbetegedés gyógyításában is.

Ami a koronavírussal való fertőződés megelőzését illeti, a Tudatot azért is hívhatjuk segítségül, mert Isten a Tudatot úgy teremtette, hogy az mind a külső fizikai valósággal, mind a szervezet fizikai anyagával aktív kapcsolatban áll.

1. Jelen esetben tehát az első módszer segítségével a külső fizikai valóság struktúráját - ahol a koronavírus is található - elválasztjuk attól a struktúrától, ahol a Tudat közvetlenül az ember fizikai testéhez kapcsolódik. A konkrét technológia során a Tudatunkkal először a jobb oldali térdizületünkre, majd pedig a baloldali térdizületünkre koncentrálunk. Ezután a Tudatot olyan módon oszlatjuk szét, hogy a térdizületünkből láthassuk és figyelhessük meg az agyunkat. A légzés során próbáljuk meg megfigyelni miként látja el a légzés oxigénnel az agyat. Ezzel a módszerrel a fizikai légzés segítségével lekapcsoljuk a külső valóság struktúráját, ahol a koronavírus található. Ezt a módszert alkalmazhatjuk akkor is, amikor a külső környezetünkben található tárgyakat szeretnénk a koronavírustól megtisztítani. Ehhez az szükséges, hogy a térdek irányából kettő egymást keresztező fénysugarat irányítunk a tárgyak felé.


2. A második módszer az, hogy a saját agyunk funkcióit használjuk, azaz az agyunk fizikai matériáját hívjuk segítségül, hogy védelmet nyújtson a koronavírus fertőzésével szemben. Természetesen ez a módszer egyúttal más vírus esetében is alkalmazható. Ebben az esetben meg kell figyelni, hogyan jut el az elektromágneses hullámok szintjén az információ az agy egyik területéből a másikba.

Isten megteremtette az embert, így az emberi agy az egész külső valósággal kapcsolatban áll, végtelen kapcsolatban. A pont, amely összeköti az embert a valósággal az agy geometriai középpontjában található. A Tudat erejével meg kell keresni ezt a pontot vagy megpróbálni felülről megfigyelni az agyunkat. Azt a hullámot, amely az egyik pontból a másikba halad, azaz az agy egyik területéből a másikba, az agy geometriai középpontjába kell tudatosan helyeznünk. Bizonyos esetekben érdemes az agyalapi mirigy közelébe helyezni. Figyeljük meg miként emelkedik a hullám a végtelen magasságba követve az agy és a külső valóság kapcsolódásának vonalát. Végül, ezen a végtelenül távoli helyen - mint egy plakáton vagy egy lapos kivetített síkon - a koronavírus információját egész egyszerűen az akaratunk erejével kiragadjuk és eltávolítjuk. Míg például az első módszer hatása hosszantartó és az irányítás egy, kettő vagy három napra is elegendő, a második módszert javaslom gyakrabban alkalmazni. Azt a módszert tehát, amelyben az agy biológiai aktivitását és a Tudattal való kapcsolatát hívjuk segítségül.

3. A harmadik módszert abban az esetben alkalmazhatjuk, ha a koronavírussal való megfertőződés után semlegesíteni szeretnénk a vírust. A harmadik módszer során lényegében egy meglehetősen általános technológiát használunk, amit bármilyen vírussal történő fertőződésnél bevethetünk. A Tudatunk Fényét rendkívül magas sebességgel és határozott irányítással a testünk belsejébe vezetjük? ráadásul a sejtek között haladva. Azokat a pontokat, amelyekben például a fertőzés gócpontjai találhatók, sárgás árnyalatú fény szokta jelezni. Ha konkrétan a 2019-nC?V koronavírusról beszélünk, a sejtek közötti térben rózsaszínes árnyalatot is megfigyelhetünk. A sejtekről el kell távolítani a fényt, a koronavírus optikai világítását, és ki kell vinni a fizikai test melletti térbe úgy, hogy a tér ne érintse az ember bőrét.

Természetesen ezt az irányítást alkalmazhatjuk akkor is ha magunkon, vagy másokon szeretnénk segíteni. A körülöttünk lévő térben az adott koronavírus információját úgy kell elkülöníteni, hogy például a paralelepipedon geometriai alakzatra hasonlító tér külső felszínére kerüljön. A Tudat erejével ebben a térben úgy növeljük a nyomást, hogy a koronavírus funkcióit semlegesítjük, megszüntetjük. Például 11 légköri nyomásnál magasabb nyomásnál a vírusok funkciói többnyire leállnak. Főleg, ha ezt a nyomást egyenesen a vírus kinetikus struktúrájába irányítjuk. Továbbá, az említett paralelepipedon forma belsejében a Tudati területtel meg kell figyelni az adott koronavírus logikai vagy ésszerű alkotóelemét, amely jelen van ugyan, de a szervezeten kívül.

Tehát meg kell próbálnunk megérteni milyen konkrét ránk vonatkozó programja van az adott anyagnak, azaz vírusnak, miként hat az eseményeinkre és a testünk struktúrájára, vagyis mire szeretne konkrétan hatni. Vannak jövőbeni terveink, meg kell figyelni, hogy a vírus miként hat a jövőbeni eseményeink menetére, változtat-e a dolgok menetén. Mivel ez a technológia bármelyik víruscsoportra alkalmazható, bármilyen típusú vírust kezelhetünk vele. Ha mások korábban már felépültek más típusú vírus okozta betegségből, használhatjuk a kollektív tudatban található információt a vírus okozta megbetegedések gyógyítására vonatkozóan. Fontos emellett megérteni, hogy ez a paralelepipedonra hasonlító forma mindig ott van előttetek, de soha nem érinti a fizikai bőrt az irányítás során.

Amikor megpróbáljátok megérteni a történések logikáját, azaz a vírus programjának logikáját, a következő történik: az információ hirtelen eltávolodik a diagnosztikai struktúrától. A térben olyan pontokat jelöljetek ki, amelyek a vírus jövőbeni haladásának vonalában helyezkednek el, ezekbe a pontokba a Tudat egy-egy darabját kell elhelyezni. Erre azért van szükség, hogy a vírus a programja diagnosztizálásának lehetőségét ne csökkentse. Rögzíteni kell a dinamikáját a testtől távoli pontokban is.

Azokról a vírusokról meséltem, amiknek nagy részét semlegesíteni lehet azzal, hogy növeljük a nyomást a paralelepipedon forma belsejében, ám vannak olyanok, amik ezután is képesek mozogni, ezekről szól az általam leírt második kiegészítő módszer: stabilizálás és semlegesítés. Ez a paralelepipedonon belüli semlegesített vírus leválik a falakról és a paralelepipedon belsejébe igyekszik, a korábban említett pontok összeolvadnak.

Próbáljuk meg megérteni, hogyan teremtette meg a Teremtő a világot. Hogyan semlegesítené, hova helyezné a Teremtő a közelében lévő negatív információt, anyagot? A leglogikusabb és szellemi szempontból a legegyszerűbb az lenne, ha ez a semlegesített veszélytelen pont lenne egy másik esemény kiindulópontja.

Akaratunk erejével azt kell elérni, hogy a zsugorodó vírus a paralelepipedon középpontja felé haladva széthulljon, eltűnjön. Ezáltal az előttünk lévő tér vírusmentessé, tisztává válik. Mivel a szervezetből a vírust kivezettük már nem jelent többé ránk veszélyt, a szervezetet megtisztítottuk. Gyakran folyamodhatunk ehhez a módszerhez és gyorsan, akár egy irányítás alatt megtisztíthatjuk a szervezetünket a vírustól.

4. A továbbiakban egy negyedik módszert szeretnék ismertetni, melynek során normalizálni lehet a szervezetet egy esetleges megbetegedés során, amit az adott vírus idéz elő. Ez a módszer lényegében abból áll, hogy átérezzük az egész fizikai testünk normáját. Így megszabadulhatunk bármilyen lokális szövődménytől, ami a fizikai testben maradt. Ehhez az kell, hogy megnézzük a vírus időben távoli eseményeit és rögzítsük azokat, hogy a vírus információja nem tartalmazza az események végtelenségére vonatkozó faktort, ez már önmagában is lényeges. Egyébként az ösztönszintű reakciók szintjén a vírus könnyen detektálható.

Nézzük meg, hogy az a terület, amiből hiányzik a végtelenség, azaz a fejlődés, miként kapcsolódik ? ha kapcsolódik egyáltalán ? a fizikai testünkhöz, vagyis hogyan oszlik el. Tudni kell, hogy nem minden vírusos fertőzés okoz tüneteket az emberi testben. Ott ahol lehetséges a testtel való érintkezés, a vírusban rejlő információt ki kell cserélni: a végtelenség információját a végtelen elenyészésére kell cserélni.

Mivel a vírus jelentős külső dinamikával rendelkezik különleges beavatkozásra van szükség: közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol a cserét végre kell hajtani, majd gyorsan elvégezzük a cserét. Használhatunk olyan szimbólumokat, mint például a 8-as szám. A Tudatot egy nyolcas formájában a ponthoz közelítjük, utána nagyon gyorsan a jobb oldali irányba vízszintes helyzetbe fektetjük, és így a végtelenség szimbólumát kapjuk. Pont itt lesz. A módszerek ismertetését szeretném itt befejezni.

Köszönöm szépen a figyelmet és az aktív részvételt, a Tudat használatát tekintettük át a felsorolt módszerekben. Alkalmazzátok őket minél aktívabban önmagatokon és másokon is, hiszen ezek bárki számára egyszerűen elsajátítható technológiák.

Szeretném még hozzátenni, hogy 2002. áprilisában egy Eurázsiát érintő virológiai veszélyre hívtam fel a figyelmet. Többek között az is elhangzott, hogy a fertőzés második hulláma virológiai szempontból még veszélyesebb lehet. Fontos lenne alkalmazni a most elhangzott módszereket és Tanításom más módszereit is, hogy a koronavírus ne mutálódjon, és ne térjen vissza egy második kitörési hullám formájában.

Szeretném továbbá elmondani, hogy az alapítványom és a GRIGORI GRABOVOI DOO cég közösen azon dolgozik, hogy technológia alapú berendezéseket és gyógyszerkészítményeket állítson elő. A berendezések és gyógyszerek hatásmechanizmusát a Tudat segítségével lehet elsajátítani, utána pedig koncentráció segítségével a Tudattal lehet elérni ugyanazt a hatást. Nemcsak el lehet sajátítani a berendezések és gyógyszerkészítmények hatásmechanizmusát, de a kívánt hatást még növelni is tudjuk. Gyorsabban történik majd a tanulás a szervezetben, a Tudattal pedig hatékonyabbá tesszük az elvégzett munkát.

Amennyire lehetséges, szeretném ha mindenki aktívan részt venne abban a munkában, amit az alapítvány, a GRIGORI GRABOVOI DOO és más hasonló cégek végeznek a koronavírus - és az emberi szervezetre veszélyt jelentő bármilyen más típusú vírus, vagy baktérium - elleni harcban. Ezekben a nehéz körülményekben mindenki segítségére szükség van, hogy biztosíthassuk mindenkinek az örök, betegség nélküli életet és az örök harmonikus fejlődést.


Itt be is fejezném. Köszönöm még egyszer a figyelmet, és a nagy közös folyamatban való részvételt. Harmonikus örök életet kívánok mindenkinek. Ami a kérdéseket illeti? három-négy kérdésre válaszolnék most.
Tolmács: Több csoport már elkezdett szisztematikusan dolgozni, és a jövőben is ugyanúgy naponta kétszer dolgozunk majd, a technológiákat végző csoportok igen nagyok. Körülbelül mikorra várható a megbetegedések számának csökkenése Olaszországban?

G.P.Grabovoj: A helyzet az, hogy itt egy a kínaihoz hasonló gyakorlatot kell követni, Kínában már egy csökkenő tendencia van jelen. Úgy gondolom, hogy a feladatot itt úgy kell meghatározni, hogy kéthetente érjünk el jelentős eredményt. Tehát az irányítás során nem a ?mikor? lesz a mérvadó, hanem a ?két hét?, hogy a két hét alatt meglegyen az eredmény. Az aktívabb fázist szerintem egy hónap alatt meg lehet szüntetni. Ez Olaszországra vonatkozik, tehát tényleg arra van szükség, hogy csökkenjen a fertőzések száma. A világ többi országában szerintem még gyorsabban fog csökkenni a fertőzésszám. Úgy gondolom, hogy az irányítás során a többi országot is vegyük figyelembe.
Tolmács: Ott miért fog gyorsabban csökkenni?

G.P.Grabovoj: Először is azért, mert ott kevesebb a fertőzöttek száma. Az irányítás során ez is többek között a feladat, a prognosztizálás, mellette még más feladat is van.
Tolmács: Más feladat?

G.P.Grabovoj: Igen, az első vektor arra irányul, hogy a szervezetben ne alakuljon ki komoly szövődmény a vírusfertőzés után. A második vektorral azt érhetjük el, hogy csökkenjen a fertőződés mértéke. Ezek az irányítás irányai.
Van még egy-két kérdés, tegye fel őket.
Tolmács: Helyes-e úgy interpretálni a kialakult világméretű helyzetet, hogy az megszólítja az emberiséget, és megfelelő löketet ad a Tudat nagymértékű szellemi fejlődéséhez, és mindez után jó változásoknak nézünk elébe? Az életkörülmények talán gyökeresen megváltoznak majd, de van ebben egy bizonyos fokú prófécia: a civilizáció fejlődése más irányban folytatódik.

G.P.Grabovoj: Jelen esetben, úgy gondolom, hogy mindenkinek önmagára és a társadalomra kell gondolnia ebben a helyzetben. Nem szerencsés persze, ha valamilyen megoldandó problémába ütközünk. A legjobb irány az, amikor a harmonikus természetes fejlődés mindenféle stressz, probléma, vagy az életet és egészséget veszélyeztető szituáció nélkül zajlik. Ez az alapvető feladat. Úgy gondolom, hogy ez az irányítás alapvető feladata, amit mindig szem előtt kell tartani, tehát fontos, hogy a norma mindig jelen legyen.

De ha a gyakorlatban már belefutottunk egy ilyen helyzetbe, természetesen szükség van arra, hogy konkrét és határozott megoldásokat keressünk a belső vagy külső események megoldására. Ez az a helyzet, amit gyorsan és aktív módszerekkel kell megoldani. Talán nincs is szükség arra, hogy más kontextust adjunk hozzá a kialakult helyzethez. A legfontosabb az, hogy gyorsan és hatékonyan térjen minden vissza a norma állapotába.

Természetesen van ennek egy általános globális jelentése is, hiszen a probléma megoldásához olyan eszközöket kell bevetni, amik például hatékonyabbak és célravezetőbbek az adott helyzetben. Az említett 2002-es prognózisban tettem javaslatot arra is, hogy milyen nemzetközi egyezményekre van szükség a világméretű vírusos megbetegedések és fertőzések megállítására. Ezért gyakran a problémák elhárításához egyszerűbb a javasolt prognosztizált-irányító információt alkalmazni. Ha pedig már szembejött a probléma, akkor meg kell megoldani. A tanításom célja az, hogy bármi történik is az embereknek a túlélésre és az örök életre kell törekedniük.

Úgy gondolom, hogy most itt befejezem a kérdések megválaszolását. Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a figyelmet. Harmonikus örök életet kívánok, és további sikereket. A legjobbakat kívánom, a viszontlátásra. Köszönöm.

videók: 1. és 2. gyakorlat https://www.youtube.com/watch?v=L56xFfuZ9Mc&feature=share...
3. és 4. gyakorlat: https://www.youtube.com/watch?v=VhOImGuKkAo
Gyakorlatok teljes előadás-szövege: https://vegtelenforras.hu/.../Grigorij-Grabovoj-4...
Tanácsom: szánjatok rá időt, akár többször is nézzétek-olvassátok végig. Minden más vírusos betegségre is jó, az ÚJ embernek , a születendő, kialakuló új emberiségnek már elengedhetetlenül szükséges a tudat technológiai rendszere. Mert mindent a tudat alkot, formál,hoz létre. Amint az emberek tudatában változás áll be, úgy alakul ki egy magasabb, eredeti képére-hasonlóság alapú magasabbrendű fénycivilizáció. "Hogyan semlegesítené, hova helyezné a Teremtő a közelében lévő negatív információt, anyagot?"