Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

Fókuszpontunk


Hogyan oldható fel a jelenlegi komplex társadalmi-politikai-gazdasági-egészségügyi világhelyzet?
HA AZ EMBEREK RÁJÖNNEK a bennük rejlő, végtelen, örök, ISTENI eredetre.
KIK is vagyunk valójában?
Származásunk, eredetünk és valós hovatartozásunk alapján mi a mi minőségünk?
S hová kell mindannyiunknak tartani?
Vajon valójában szabadok vagyunk-e?
Ki irányít, kit s mivel?

Válaszok:

Az ember származása alapján teremtett, az ember ISTENTŐL való, annak gyermeke, nem pedig rab-szolgája. Őse nem a majom. Rokoni kapcsolat fűz össze minket Istennel. Földi szüleink mellett minden embernek van égi szülője! Az ember fény- a világ fénye. Az ember LÉLEK-SZELLEM-TUDAT és FIZIKAI TEST együttes volta, ÖRÖK-HALHATATLAN ISTENI TEREMTMÉNY,
kinek feladata: önmaga és világa megismerése, hogy a BENNÜNK ÉLŐ ISTENNEL együtt TÁRSTEREMTŐKKÉ VÁLJUNK.
Istenhez közvetítők nem kellenek- az egyház s a tudomány megosztotta évezredeken keresztül az emberi civilizációkat. Istennek nincs vallása, Isten vallása maga az EMBER.

Az ember őseredete, ősminősége alapján mindennel rendelkezik a fizikai testében- az emberi sejtemlékezet évmilliók tudását tárolja, s az ember képes bármit korrigálni, kijavítani, kinöveszteni magában.
Mindehhez szükséges a TUDAT, mely megfigyel, észlel, s kell a SZELLEM, mely létrehoz. Az ember egységben van Istennel. Ő AZ ALAP. Lelkünkben az Ő részecskéje van/fényszikrája. Lelkünkhöz szívünkön át jutunk el.

Amit most átélünk az tulajdonképpen az emberiség elkerülhetetlen felemelkedési, kiugrási lehetőségének küzdőtere, ahol vki manipulál, irányít (tömegmédia), s van, aki megfélemlítve, a megszokottság állapotában, alvó tudati állapotban saját potenciáljait nem ismerve ezt hagyja. Történelmünk nagy része hazugság, ideje mindennek lassan kiderülnie. Bölcsebbekké válunk és tudatosabbakká, éberebbekké. A felemelkedési, kvantumugrás-szerű változás az egész Föld bolygó életére kihat, s elindítja tisztulási, átalakulási folyamatait. Aki ennek a magasabb rezgésnek nem tud megfelelni, testi-pszichés - eseményeit érintő tünetek jelennek meg, vagy eltávozik.
Találjátok meg forrásotokat, találjátok meg a bennetek élő igaz isteni szeretetet, s álljatok bele ebbe az örök középpontba. Nézzetek az ég felé. Kapcsolódjatok a Mennyei Atyához. Itt az idő. Ne fáradjatok el, s ne hagyjátok magatokat! Tovább,tovább.

Csakis LELKETEKBŐL nyerhettek végtelen energiát! Teremtse meg mindenki saját önnön örökkévalóságát, mely átalakítja sejtjeit, kihat életeseményeire, országára, bolygónkra. Támasszuk fel önmagunkat!

Értsétek meg, hogy minden egyes egyéni gondolat kihatással van az egészre. A megértéssel, a tudatosítással óriásit lépünk előre egy új kollektív tudat létrehozásában, amely kivetül s létrehozza fizikai valóságunkat! Ennek alapja a szeretet, a harmónia, a természettel s Istennel való egység, s a közösség összetartó, egymást segítő ereje.

Szánjatok időt s energiát eme sorok megértésére.