Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

Elpusztítható-e a sötétség?


kérdés jött a Telegramra, kiteszem ide is: .... de azért kíváncsi lennék arra, hogy a mostani sötét oldal nem pusztul el? Mert ha nem, akkor ugyan ott tartunk, ahol a part szakad. Szerintem."

válaszom: Úgy válaszolok, ahogyan éppen most én érzékelem és összerakom logikusan és Lélekkel, érzéssel.
Mi valójában a sötét oldal? Kik ők? Nem éppen az emberek torz tudataiból kivetült emberek? Vagy bárkik. Akik még nem akarnak az örök élettel foglalkozni. Vagy (idézve G.Grabovojt) külső nyomásra cselekednek nem helyesen.

Vagy akiknek lehet, h az a feladatuk, hogy tereljenek minket a fény felé? Valami szerepük nekik is van.
Ezért nem fognak elpusztulni.
Sőt, Isten nem is engedné az ő kiirtásukat. Konkrétan elmondta: ők is az én gyermekeim, és ha elpusztítasz 1-et, 100-an jönnek helyettük.

Tanítással, neveléssel, tudással kerülhetnek ki az egyén, sőt a társadalom kollektív tudatából, mert már nem támogatja őket a többség. Nem lesz energiájuk, nem tudnak megtelepedni, nem tudnak élősködni a fénnyel övezett emberi szíveken, eszeken.
Igazából egyéni szinten kezdődik ez el, amikor az egyén már a fény, a z igaz tudás felé törekszik. Gondolataiban a Teremtő felé hangolódik, akkor már nem kap erőt a sötét oldal. Az árnyék egregorja csökken, majd eltűnik.
De valójában ez is egy fejlődési spirál. Valakinek kell még ez a sötétség, mert ott tart, ő maga a tudás hiánya, majd amikor szabad akaratából dönt, kikecmereg belőle. Tudással Lelkéből merítve. Szabad döntése nyomán. Tudatos fényhordozó, fényvivő lesz ő is.