Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

Abszolútum-fény-sötét-gondolat-2036


Ez zajlik ma a világban!
Arkagyij Petrov: "a Föld az a bolygó, amely magában foglal mindent. Felül a szellemi világok, alul a démoni világok, a sötét világok. Amikor a káosz aktiválódni kezd a rendszerben, akkor nagyon fontos, hogy dolgozzon a gyökér rendszer. Ez a munka sötétben zajlik. A törzs nő, ahogyan a lomb is, s kezdi magába gyűjteni a fa a fentről jövő fényt. Ez a fény a gyökérre árad. Mit tesz ez a fény, amikor eljut az alsóbb szintű világokhoz?

Strukturálni fogja azokat, egy felsőbb rendű rendszerek megfelelően. Az ember mindent magába foglal. A fényt, a sötétséget, és ezen belül ott van az emberben Isten is. Ezért hallgatnunk kell Isten szavára. Hallgathatunk a fény szavára, ám van aki a sötétségre hallgat. S van, aki érti azt, hogy itt az ideje Isten szavára hallgatni.
Ekkor veszik kezdetüket az isteni átalakulások. A fény anyja a sötétség. De nem az a sötétség, ahol nincs fény. A tudósok ezt a fényt fekete anyagnak nevezik most. Az ókori rúszok ezt a matériát az elsődleges anyagnak nevezték, nem pedig fekete anyagnak.
Most zajlik az a folyamat, amikor az emberek Tudatában a káosz átalakul. Rendszerben foglalt pontos tudást kapunk most.

Az összes világ Istentől veszi kezdetét, a láthatatlan fénytől.
A démoni világok struktúrája akkor kezdett el kialakulni, amikor valaki eldöntötte, hogy létrehoz valamit Isten nélkül, és itt létrehozták ennek a fénynek a visszatükröződését, mintegy külön struktúrát.
Az emberek Tudatát megpróbálták ehhez a sötétséghez fordítani, ahol nem volt ott az elsődleges fény.

Az Atya önmagát teremtette meg az abszolútomból. Az abszolútum meg akarta ismerni önmagát. Az egész abszolútum egy pontban helyezkedik el. Ennek a pontnak van saját észlelése, és az abszolútum észleli önmagát is. Isten az az abszolútum, amely elhatározta, hogy megismeri önmagát.
Az első, amit tett, besűrítette maga körül azt a fényt, ami eddig szétáradt, így kialakult egy szféra. Ez az a fény, ami innen áradt, Isten begyűjtötte ezt a fényt, besűrítette, így megszerveződött egy szféra.Tehát a szféra volt az, amely elsődlegesen lett megteremtve.

Mit jelent az a sugár, ami a pontból(az abszolútumból) ered? Ez az Isteni gondolat. Ez a gondolat hordozza magával a jövőbeni világ valóságának az információját. Amikor ez a gondolat megérinti az ürességet, akkor az űr, az üresség a gondolat formáját ölti fel.

Lényegében ez már nem is űr, hanem tiszta éter és az éter felveszi a gondolataink formáját, azonnal. Gyakoroljuk, hogyan tudjuk besűríteni a gondolatokat, akkor nem a gondolatokat, hanem az étert fogjuk besűríteni.

Amikor az éter eléri a bizonyos sűrűségi fokát, akkor kialakul az anyag, a matéria. Hogyha vannak olyan gondolatok, amelyek nap mint nap meglátogatnak bennünket, egy idő után a körülöttünk lévő éter megvalósítja azt a valóságot, amely gondolatainkban korábban megteremtettünk. A Föld most egy központi csatornán keresztül halad felfelé, és ez a sötétség szétfoszlik. Nem marad többé torz sötétség a Földön.

2012: kvantumátmenet kezdet. 12 évig zajlik ezen események megvalósulása a matériában. 2017-ben volt a döntő év. 24-ig lezajlanak a folyamatok, ennek egy végső lecsengése lesz politikai és gazdasági szinten ezeknek a folyamatoknak. 2025-26 Nostradamus előrejelzéseiben úgy szerepel, mint a III. világháborúnak a vége. Az pedig nem más, mint egy információs háború. 2024-ben elindul a harmadik ciklus. Amelyet Nostradamus úgy írt le, hogy ebben a ciklusban megnyilvánul a Mennyország itt a Földön. Ez úgy kerül leírásra, hogy 2025-ben itt a Földön megjelenik a Fehér Hölgy, vagyis a női Lélek megnyilvánulása. A harmadik ciklus 2036-ban ér véget. Arkagyij Petrov erről az évről úgy nyilatkozik, mint egy átmenetről az új valóságba, de már 2025-2026 után aktiválódnak azok a folyamatok, amelyek átsegítenek bennünket ezen az átjárón. Amikor ehhez a teremtő folyamathoz emberek millió bekapcsolódnak, akkor gyakorlatilag megvalósul a matériában az új valóság. " Az idézet Roman Girejlo Égi és földi c.előadásából való