Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

A Föld jövője a mi kezünkben van


A Föld sorsa a kezünkben van. Meg kell értenünk a helyzetet a Földön ma. A globális megmentés, az örök élet, a világ fejlődése általa új fázisba került. Ha meg akarjuk figyelni, hogyan testesült meg Grabovoj, láthatjuk hogy elkezdte a fényt árasztani magából azonnal az érkezésekor. A szülő földje Oroszország. Adott az ő fénye. Egy fény tér. Az élettörténetében le van írva, hogyan árasztotta magából ezt a tudást, ezt a fényt, majd egyszercsak mintha megállt volna. De nem állt meg! Mi történt? Mi mindenekelőtt meg kell értsük, az orosz vezetőség/kormány, mit indított el ellene, mi mindent tett, hogy megállítsa ezt a fényt.

A Föld átalakulása elkezdődött, cselekvés szinten is. Senki sem tud senkit megvédeni, ha nem dolgozunk együtt. EZ az amit elkezdett G. Grabovoj, együtt dolgozni egy egyre nagyobb csoporttal. Képzések, oktatás, a tudás megosztása. Így megosztja a fényt velünk. Mert elengedhetetlen, hogy a folyamat egy kollektív folyamat legyen, jól felépített struktúra alapján. Egy folyamat, amelyben a fény kapcsolatba lép a tudat fényével, kollektíven. Ez a folyamat egyre erősebb lett, sok dolgot mesélhetnénk, s egyszerre hirtelen megállt a folyamat, elindult egy obszcén rágalmazó kampány Grabovoj ellen, nagyon magas szintről, egyetlen emberrel szemben. Mintha ?befagyasztották? volna a folyamatot. Sokszor halhattuk már ezt a történetet, először Jézus esetében, aki szintén változást hozott a világba, és őt is megállították. Megállította a rendszer őt is. Sok egyéb példa van hasonló, érkezik egy megmentő, és valamilyen módon blokkolják, bezárják.
Arra kell gondolnunk, hogy túl leszünk ezen is, hiszen nemzetközi szinten együtt dolgozva, kollektív szinten Grabovojjal, áttörhetjük ezeket a korlátokat, amelyek közé beszorították őt, és újra áradni fog a fénye. Csodálatos ráébredni, hogy az átalakulás folyamata megindul, megtörténik, amikor mi hatástalanítani tudjuk ezeket a korlátokat. Olyan, mintha vissza tudnánk menni az időben, a Jézus ellen felhozott vádakat hatástalanítani. De említhetnénk Galileo-t is, Luther Mártont is, rengeteg ilyen szituáció volt már az emberiség történelmében, amikor megjelent egy újító, egy reformátor, aki változást akart hozni. Megérkezik az információ, majd felső szintről ennek az elítélése. De ez az ?ítélet? nem megtörhetetlen, nem megváltoztathatatlan. Mi együtt, Grabovoj vezetésével tudunk erre reagálni, és mindezt visszafordítani.
Megépíthetjük a megmentést, ha lebontjuk a Grabovoj köré épített korlátokat. Léteznek szavak, imák, spirituális szintek. De a társadalomba és a kollektív tudatba beépülve, elengedhetetlen elérni a szintet, melyet a törvény is elismer. Hol van az egyensúly pont a jó és a rossz között. Beszéltünk a fényről és az árnyékról. Mi választja el az isteni fényt az árnyéktól? Az igazságszolgáltatás, a törvény. Beszélhetünk úgy is Istenről, mint a mindenható bíróról.

A törvény, a jog különbözteti meg mi a jó és mi a rossz. Lehetővé kell tennünk, hogy az igazság ma, legyen valóban igazság. És hozza helyre az összes Grigorij Grabovoj ellen elkövetett hibát. Így nyílhat meg a teljes emberiség számára az átalakulás perpektívája. Mely ebben a pillanatban el van nyomva, ?ketrecben van?, a legális információk ketrecében. A társadalom által elfogadott információk keretében, mit lehet és mit nem lehet mondani. Amikor megértjük, milyen fontos folyamatban vagyunk, be tudunk avatkozni, G.Grabovoj megadja nekünk ezt a lehetőséget. A múlttal ellentétben mi most be tudunk avatkozni, és segíteni a megmentésben. Be tudunk avatkozni az átalakulás folyamatába, mint főszereplők. Ez egy hihetetlen dolog, mert azt szoktuk meg, hogy könyvekben olvasunk ilyesmiről. És csak csodálhatjuk ezeket a dolgokat, de valójában, nem tudtunk beavatkozni.
Itt határozottan fel vagyunk rá hívva, hogy avatkozzunk közbe.

Nekünk itt most az a feladatunk, hogy megértsük, mi történik Grabovojjal, megértsük a folyamatot, és megtaláljuk azt a pontot, mellyel át tudjuk fordítani. Szeretném leszögezni azokat az alapvető dolgokat, hogy G.Grabovoj tudása, fénye, el kell, hogy terjedjen a világban legálisan, hivatalosan is. Mert az Isteni igazságszolgáltatást nem írhatja felül az emberi. És együtt kell működniük. Ez a mi feladatunk, nem az övé! Ő segít, de nekünk kell beavatkoznunk, hogy ő beteljesíthesse a küldetését. Együtt meg tudjuk változtatni mindazt ami őt körülveszi, és próbálja elnyomni. Kollektív akció legyen, kollektív akaratból, minden egyén közös akarata, mellyel a folyamat ?szívébe?, legbelsejébe kerülhetünk.
Grigorij Grabovoj a bolygó átalakulásának a forrása.

A világon egyedülálló, semmihez sem fogható tanítást dolgozott ki. Egy strukturált tanítás mindannyiunk örök életéért, Isteni létért a valóságban. Mindannyian meg fogjátok érteni, miért olyan fontos az, amit G.Grabovoj létrehozott, és ha nem lenne korlátok közé szorítva a fénye, milyen gyorsasággal, és mi mindent lenne képes létrehozni.
Szánjatok néhány percet G. Grabovoj fontosságának a megértésére: Az egytelen mód, hogy átalakítsuk a világot, ha nyitunk, ha megnyitjuk az isteni képességeinket mi is (bennünk is le van nyomva!) .

Mit kell tennünk? Nyissuk meg a lehetőségeinket, G. Grabovoj létezése, jelenléte, hozzájárul ehhez a folyamathoz. Grabovoj megmentése, segítése, hogy a munkáját végezhesse szükséges ahhoz, hogy a mi lehetőségeink is megnyílhassanak. Ezért vagyunk mindannyian egy személyre fókuszálva, és ő ránk. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Dolgozzunk, hogy megtörjük a G. Grabovoj köré épített korlátokat. S ezt mindannyian végre tudjátok hajtani. A legfontosabb, hogy mindenki vegye ki a részét ebből. Mindenki alázattal és teljes hittel cselekedjen. Mindannyiunknak a szívében kell érezni, hogy segíteni akar a változásban, a világ megmentésében.
Egy pont van amire koncentrálnunk kell. És meg tudjuk emelni az egész hegyet, ahogy Jézus mondta. Elkötelezettség, és határozott cselekvés szükséges. Nem fog megtörténni, ha csak félig tesszük bele magunkat. Hatalmas erő kell hozzá, kollektív erő, ez a szövetségünk alapja. Mindannyian részt kell vállaljunk ebben. Ki kell állnunk mellette, minden lehetséges szinten, az igazságszolgáltatás szintjén is. Ha összefogunk mellette, és az általa felhozott vádak ellen, megnyerjük a csatát. El kell távolítanunk a cenzúrát, a téves információkat, melyek megakadályozzák az átalakulás folyamatát. Ezeket a problémákat meg kell oldanunk, ehhez közös beavatkozás szükséges. Egy pont mozgatni tudja az egész hegyet!

Az az egy pont Grigorij Grabovoj!

Értitek, hogy ez egy intenzív folyamat kezdete, amelyben kolosszális erőket mozgatunk meg, nemzetközi szinten. Rengeteg hősünk lesz, akik kiveszik a részüket G. Grabovoj megmentéséből. Győzni fogunk, rövid idő alatt le tudjuk bontani a korlátokat. Már Oroszországban több vádat töröltek. Mindenkinek részt kell venni egyenként ebben a megmentésben, együtt erősek vagyunk. Ez egy feladat. Melyet G. Grabovoj ügyvédjeivel, struktúrájával együtt végre tudunk hajtani, gyorsan. Meg tudjuk emelni a hegyet!!!
A kollektív tudat, és G. Grabovoj fénye között a törvényi kötelezettség áll. Miért jött Jézus??? Eleget tenni a törvénynek. Ezért kell korrigálni az ellene felhozott vádakat, melyek akadályozzák az információ áramlását. Van a kollektív információ, és a relatív információ, melyek között lényeges különbség van. Boldog vagyok, hogy megoszthattam veletek ezeket az információkat.

Addig is írjátok alá a petíciót, cselekedjetek. Biztos vagyok benne, hogy ebből hatalmas mozgalom indul. Az első dolog, hogy lebontsuk a G. Grabovoj köré vont falakat. És akkor szabadon áramolhat az isteni információ.
Ez a Föld átalakulási folyamatának a megnyitása. A kezünkben van a lehetőség, hogy beavatkozhassunk. Mindannyiótoknak köszönöm.

Stefano Candela- olaszországi 2020.máj.végi webináriumának összefoglalása