Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):




Blog

2020. december 21


orosz eredeti videó

BOMBA: dec.21 - az asztrofizika szemszögéből - jó lenne a népességet erről tájékoztatni:

Ahhoz, hogy 2020. dec.21-ét megértsük, maximálisan érthető nyelven a tudomány nyelvén megfogalmazva, s a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, a következő megállapításokat teszem:

Jurij Líra- légi rádióirányító, rigai polgári repülés legmagasabb szintű főiskolájában végzett:
A Jupiter-Szaturnusz együttállás az egész Naprendszerben érezteti hatását, a Föld-Jupiter mágneses terén keresztül. Vannak más bolygók is, amelyek egymással ilyen módon kapcsolatban vannak. Most minden egy bizonyos ráhangolás mellett zajlik. Nézzük meg az asztrofizika szemszögét. A földi megfigyelő számára, 2 bolygó együttállása lesz- Jupiter-Szaturnusz. Most mellőzöm az asztrológiai magyarázatokat, most egy komoly tudományos asztrofizikai vonalat követnék. Az asztrofizika nagyon is jól elmagyarázza a modern asztrológiai alapokat. A XX.században kidolgozott nemzetközi űrprogramok keretében kidolgozott módszerek alapján, s most különösen a rádiójelekkel foglalkozó szakembereket említem, mindenki tudja, hogy:
1, minden bolygónak sajátos rezgésfrekvenciája van
2, a rádiótechnika jelezőrendszere a két bolygó közeledésével, s valójában egyvonalba kerülnek a Földdel dec.21-én ?

de már zajlik az, amit a rádiótechnika így nevez: dobbanás, ütközés (nem tudom a pontos szakszót erre, de a kül.hullámok találkozásáról van szó), s a rádiós szakemberek pontosan tudják, hogy egyre több és több harmonikus ?, azaz a rádiójelek egyes összetevői , melyek kapcsolódnak egymással, minden egyes bolygó egyéni jelét képesek átalakítani egy bizonyos jelek összességévé, s egy sajátos képet rajzolnak fel. Sajátos grafikont , ezt matematikai topológiai grafikonokkal lehet ábrázolni. S ez egyre jobban és jobban bonyolódik. Mindennek a lényege: az, ami most a Földön történik az emberiséggel, ez most a legszakrálisabb emberi központtal történik, az emberi SZÍVVEL. Itt található az emberi energetikai rendszer kiegyensúlyozó központja, a legfontosabb terünk ez. S most nem is beszélek a csakrákról, az auráról. Ezek tények, a modern biorezonanciás orvostudománytól. Ez a modern biofizika által lefektetett alaptézisek, melyek bizonyítást nyertek.

A fiatalok rádiótechnikája c. folyóiratban 1980-as években közzétettem egy cikket, erre gyakran hivatkozok, amely elmondja, hogy az EMBERI SZÍV AZ ELEKTROMÁGNESES HULLÁMOK FORRÁSA , s eme elektromágneses hullámok miatt a földi emberiség az az élő szervezet, amely egységes elektromágneses teret alkot. És ezért, mi mindannyian össze vagyunk kötve, láthatatlanul, egy egységes teret alkotunk, s ami most mindannyiunk szívében történik, egyénenként, az kivetül a Földön élő összes élőlényre.

Továbbá! Az egyesülés pillanatában eme bolygók rádiójeleinek kibocsátása kölcsönösen egymásra hat, ez felerősödést vált ki, s az összes mai ismert tudományon át, pl. asztrofozika is kimondja, hogy ennek a kölcsönhatásnak az elemei , az elektromágneses mező elektromos és mágneses összetevői , ezek mind-mind másképpen hatnak az emberre.

Továbbá: a Galaxisból érkező új energiák a Naprendszeren belül eme együttálláskor kiemelkedően fontosak lesznek. Különösen a mágneses energiára gondolok, amely az ember pszichofizikai állapotára hat, az ember szellemi összetevőire, amely pszichofizikai síkon NŐI energia. S ez egy hihetetlenül erős energia lesz, hatalmas, először a nők fogják megérezni. Ez tény, ezt a nők úgy élik meg, hogy vmi hihetetlen, elképzelhetetlen zajlik a szívükben, s nem tudják, mi is zajlik. Sokan félni fognak tőle. Ettől az újtól.

Sokan félni fognak tőle. Ettől az újtól.
De ettől nem kell félni. Az emberi szívek legerőteljesebb hangolása ez az új energiákra. Új rezgésekre, új vibrációs rendszerekre hangolódunk a Naprendszeren belül. S az szükséges, hogy minél többen észlelhessék, azaz képesek legyenek észlelni a Naptól jövő új impulzusokat Ez még nem a kvantumugrás, ez az egyik legerősebb ráhangolás. A Szaturnusz és a Jupiter. Együtt fognak dolgozni.

S ez az energetikát a szív elnyeli. S ekkor nem kell várni az Égi Királyságot. Arra készüljetek fel, hogy a szívetek arra fog elindulni, amire évekig készült, azaz magába szívott. S lehet, hogy ez nem a legáldottabb, legjobb dolog lesz.

Lehet, hogy vmi kellemetlen. S ez akár fegyverré alakulhat, mert ez maga a TŰZ! S az emberben megtalálható lények, amik ott vannak, hisz mi mind emberek vagyunk, vannak hibáink, s ami a szívünkben van, nos , ezek elkezdenek kiáramolni. S éppen ezért is szervezték meg ezt a gigantikus félelmet, pánikot, szörnyűséget, hogy ezt a hullámot az emberiség nem életet adónak élje meg, ezt a tűzenergiát ne jónak, hanem rombolónak. Nos, ez az, ahová ez a jelenlegi őrületes helyzet kivezethet.

Vagyis max.mennyiségű embernek kell ezt megértenie, mert az energia, a megmentő energia jön, de meg kell érteni, hogy ezt helyesen fogadjuk be.

Mindegy, mi lesz, lehet, hogy egy vad rángatózás, egy hihetetlen kellemetlenség, amit nem kell ráhajítani a közel levőkre, hanem MEG KELL NYUGODNI!

Meg kell találni önmagunkban az emberi kezdetet, ezt kell erősíteni, pozitívat kell találni, zenét, hobbit, szét kell nézni a körülöttem lévő térben, mindegy mit, de csak jót találjunk. El kell távolodni attól, akivel konfliktusba kerülnénk, találjunk bármely olyan helyzetet, amikor érezhetjük ezt a tisztító áramlatot.

Amely a szívből jön, s ahhoz, hogy tisztábban, őszintébbek legyünk, és elérhessük a kozmikus kapcsolódásainkat.
Igen, ez a szabadság, az önmagunkhoz való jog. S amikor szabadságot érzünk, akkor elkezdjük magunkat irányítani, elkezdjük megtanulni a helyes gondolkozást, az élet harmóniájában élni, önmagunk felett rendelkezni. Ezt kell.

Össz: Nagyon nem mindegy, mire fókuszálunk. Kerüljük a konfliktusokat. Csakis a pozitívat éljük meg dec.21-én. Csak a harmóniát. Tudatosan ezt keressük. Meditáljunk, kapcsolódjunk önmagunk igaz lényéhez. Őszinteség, őszinteség,őszinteség.

Ez még nem kvantumugrás. Ez csak az indító löket. Ez a kezdet. A tisztító tűz.