Végtelen forrás

KÖVETKEZŐ TANFOLYAM (kattintson IDE):


Könyvek


Kozmoszociológia

Bruttó: 4 500 Ft

OROSZORSZÁG SZELLEMI TEREMTOKÉPESSÉGÉNEK ÉLO KOZMOSZOCIOLÓGIÁJA - MONOGRÁFIA tudományos mű ! - nemcsak Oroszország jövőbeli fejlődéséről, hanem általánosságban MINDEN ORSZÁG MINDEN NEMZETÉHEZ SZÓL! A kialakult helyzetben, a globális pusztítórendszerek létezésének feltételei közepette megállapítható, hogy a társadalom elengedhetetlenül szükséges tudati szintje az a minden körülmény között alkalmazható képesség, amely segítségével egy esetleges globális...

Isten Tudata

Bruttó: 2 000 Ft

szállítás: Húsvét után "Az ember nagyon is képes arra, hogy létrehozza ugyanazokat az irányítói struktúrákat, mint az Isten Tudatának az ember szemszögéből vett központi fókusza: vagyis képes regenerálódni, távirányítói rendszereket létrehozni, és tulajdonképpen rendelkezik az örök élet, azaz a halhatatlanság képességével, amelyben a ?halál? fogalma, és annak egész rendszere ki van zárva az emberi Tudatból, ha az ember megérti, hogy pontosan Isten Tudatán...

Lehetséges ellenállási rendszerek leküzdése

Bruttó: 2 000 Ft

Szállítás Húsvét után Ezért létezik az első, nagyon egyszerű módszer. Ez a valóság kirekesztésének módszere, ahol egy olyan problémát kapunk, ami a valóságban nem létezik. Ha az Egyetlen Isten Fizikai Teste szempontjából nézzük meg, akkor látjuk, hogy Számára a valóság bármelyik eleme olyan, hogy arra bármikor hatást gyakorolhat; valamint képes megszüntetni egy olyan információt, amely rögzült a kollektív tudat egyik szintjén. Mindannyian rendelkezünk...

Jövő az örök életben

Bruttó: 4 000 Ft

Rendelhető: febr. 15-tól A Szerző legfrissebb előadásaiból való a következő 2 mű: Jövő az örök életben Szellemi fejlődés az örök életben Idézetek: Az, hogy önök hogyan fogják fejleszteni Tudatukat, meghatározza a jövőt is. Egy bizonyos ponton felismerik, hogy a külső örökkévalóság tulajdonképpen hol gördül rá a jövőre, és észreveszik, hogy valóságuk határa olyan, hogy elkezdik bizonyos módon tudatosan bővíteni, azaz pontosan a céljaikat igyekeznek...

Tanítás Istenről és az Emberről

Bruttó: 4 000 Ft

3 szerzői előadás"A "Tanítás Istenről, Tanítás Istenről és az Emberről és Tanítás az Emberről" most került először kiadásra. "Azaz Isten és az ember számára a közöttük lévő dialógus olyan, hogy annak nincs időbeli aspektusa. Viszont a Szellem szempontjából, ha az ember fizikai testével kapcsolatban elemezzük, akkor itt a Lélek tulajdonképpen megszervezi a Szellemet, Isten Lelke szervezi meg a Szellemet. Ebből következik, hogy ha a Szellemet úgy vesszük,...

Az Új Föld

Bruttó: 7 000 Ft

500 oldal, A Naprendszer-sorozat 1.része, mint a Naprendszer Szefiráit boncolgató és szellemi tudást hordozó kozmikus tan 1. kötete. Földünk, lakhelyünk. Fizikai világunk, ám egyben szellemi magasságunk is. Tartalom: Kinyilatkoztatások, magyarázó ábrák, gyakorlatok Mellékletek- Tanúbizonyságok Idézetek: Mindannyian keressük az Új Világba nyíló ajtót. Egyesek nagynak és pompázatosnak látják, mint egy palota vagy templom kapuját, mások számára rogyadozó, érdes...

Hyperborea III

Bruttó: 5 000 Ft

Rendelhető . A Hyperborea terv I és II folytatása "2019 tavaszán lenyűgöző hírekkel teltek meg a világhálós források: a Világűrben három gömb alakú területen nulla dimenziós, azaz tömeg és energia nélküli fotonokat fedeztek fel. Műszereink először rögzítettek ilyen jelenséget, ami csak egyet jelenthet: a Világegyetem változik, és olyan területek jelennek meg benne, melyek korábban érzékelésünk határain kívül estek. De ha az ilyen területek érzékelhetővé...

Szeretet

Bruttó: 3 500 Ft

Rendelhető - egy kötetben a 3 szerzői előadás Szeretetről. A kötetben a 3. előadás még nem került kiadásra. 76 oldal

Az emberek feltámasztása és az örök élet mostantól valóságunk

Bruttó: 8 400 Ft

A mű az eredeti orosz kiadás újrafordított magyar kiadása, amely több mint 1 év fordítási, lektorálási munkájának az eredménye. Az eredeti könyv a 2000-2001-ben összegyűjtött szerzői kéziratok válogatásából származik, amelyet 2001-ben adtak ki orosz nyelven. A könyv paradigmaváltást jelent a tudomány, a vallások , az orvostudomány és egyáltalán a világról eddig alkotott elképzeléseink terén. A megismerés új útját jelenti. A tartalomból: "Sokak számára...

Az örök élet módszerei. Szerzői előadások I

Bruttó: 4 500 Ft

176 oldal - 9 előadás a szerző 2015-ös nagy, egy ívet tartalmazó teljes webináriuma Az egyetemesség elve az örök életben Az eseményhorizont irányítása az örök életben Az örök életet biztosító mikrorendszerek Az örök élet makrorendszerei Az örök élet érzései Az örök élet impulzusai Fiatalodás az örök életben Tisztánlátás az örök életben Irányítói előrejelzés az örök életben szállítás márc.14-től

Számsoros összpontosítás élelmiszerekhez

Bruttó: 3 500 Ft

"A megfelelő számsorokkal az általunk elfogyasztott élelmiszereket az örök fejlődés tudásterületére irányíthatjuk, s ez segíti öröklétünk megvalósítását. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezzel irányító képességeinket is fejlesztjük. A testünkbe kerülő tápanyagok nem csak szervezetünkkel, hanem egymással is meglehetősen sokszintű kölcsönhatásba kerülnek. Vegyi és élettani szinten, az anyagcsere szintjén nézve a táplálék úgy szívódik fel, hogy...

A Teremtés igéje

Bruttó: 7 000 Ft

A fény kőtáblái III befejező része- bevezető áron kapható 2022. aug.31-ig. Szeptember 1-e után a termék fogyasztói ára 7000 Ft lesz. Sajnos a nyomdai szolgáltatások árai nagyon jelentősen megemelkedtek. 368 oldal- belül színes "Ha a szellem nem találja helyét Isten feladatai közt, nem is lesz semmi mozgás. Az ember szelleme és a Mindenható lehelete ad értelmet az embernek. Elemekből állunk hát. És minden elem alapja a szellem. A szellem irányítja az Értelem felé...

Az összpontosítás módszerei

Bruttó: 3 500 Ft

Gyakorlatok a hónap minden napjára. A könyv Grabovoj G. P. hatékony és mindenki számára elérhető gyakorlatait tartalmazza, melyekkel életünk bármely eseményét kedvező irányba terelhetjük. A hónap minden napjára három, az adott napnak megfelelő eseményirányító gyakorlatot ad meg, s különféle tudatkoncentrációs módszereket alkalmaz. Az összpontosítás során mindig az elérendő cél lebegjen előttünk. Ez lehet egy kívánt esemény bekövetkezése, például...

Fiatalítás

Bruttó: 2 000 Ft

Többfajta megközelítésmód. "Ebben az esetben két konkrét területet kell kiemelni, amikor az embernek fiatalításra van szüksége, ha például olyan cselekvésről van szó, amely feltehetően az egészsége szempontjából célszerű vagy amikor szubjektív okok miatt személyesen dönt a fiatalítás mellett. Ezért a téma két részre oszlik: az egyik eset, amikor az ember egészségének helyreállításához szükséges a fiatalítás, a másik pedig személyes kívánságon alapul....

Az idő irányítása

Bruttó: 2 000 Ft

Rendelhető

A boldogság megszervezése

Bruttó: 2 000 Ft

Az egyik legkönnyebben érthető előadása a szerzőnek. Egy teljesen egyedi és mindennél pontosabb megközelítése a boldogságnak. Nem mint érzés, hanem mint információs struktúra. Ez a boldogság. "az ember mintegy saját teremtése határait túllépi és ez a teremtő fény, az ember teremtését megelőző fény kiterjed további életére, azaz valójában maga Isten Fénye. ez a Fény technológia formájában elkezd valahogy kiterjedni az emberre, akkor az első dolog, hogy...

Tanítás a Földről és a Kozmoszról

Bruttó: 2 000 Ft

2 előadás egyben Tanítás a Kozmoszról Tanítás a Földről (korábban ez már megjelent, most egybe lett kötve az ÚJ előadással, a Kozmosszal) FÖLD és az EMBER 1. "Az ember valóban képes befolyásolni az ökológiát, sőt akár egy globális pusztulást okozó katasztrófát is elő tud idézni. Ezen veszély előfordulási lehetősége akkor szűnik meg, amikor a kölcsönhatások rendszerét megértő emberek száma eléri a kritikus tömeget. Amikor felismerjük Isten és az...

A világ alapvető törvényei I és II

Bruttó: 4 000 Ft

2 kisfüzet, idézeteket hamarosan teszünk közzé 70+40 oldal A fundamentális törvények az alap- alapmű - nagyon fontos - teljesen átformálja a gondolkodást, a nézőpontot, egyetemes, fundamentális világtörvények- Isten-Lélek pozícióból.

Tanítás az Emberről

Bruttó: 2 000 Ft

2 szerzői előadást foglal magában a 68 oldalas kiskönyv: Olvasáskor ajánljuk a 2.-al kezdeni. Tartalomjegyzék: 3.old. Az irányító valóság kiterjesztése, haladóknak 27.old. Tanítás az emberről - közérthető, kezdőknek mindenképpen részletesen: 1. Az irányító valóság kiterjesztése a lehetséges ellenállás rendszerét leküzdő módszer és az Egyetlen Isten Fizikai testének segítségével - ez egy összetettebb előadás, haladóknak "Az embernek tehát a...

Lélektisztító struktúra

Bruttó: 2 000 Ft

Az ember Lelke alapvetően tiszta, fényes, örök- ám a Tudat elvesztette a kapcsolódást vele, vissza kell hozzá találni. Az egyik legkönnyebben olvasható, értelmezhető mű. Előadásom arról szól, hogy amikor külső szintű irányítási feladatokkal foglalkozunk, azt gyakran közvetlenül a Lelkünkkel végezzük. Így, mivel Lelkünkkel dolgozunk, az Isteni struktúrát, vagy másképp kifejezve az Isteni irányítást tanulmányozzuk." A világ megmentése felé irányuló...

Az irányítás és a megismerés öröme

Bruttó: 2 000 Ft

Az örökkévalóság technológiai körülményei közepette mindig előfordulhat, hogy másként, a tervezettől eltérően alakulnak életfeltételeink, helyzetünk. Éppen ezért mindig abból a feltételezésből kell kiindulnunk, hogy mindig sok mindennek fennáll a lehetősége. Nekünk kell úgy alakítanunk, hogy a lehetőségből szilárd, tökéletesen pontos irányítás legyen, amikor az adott dolog már nem puszta lehetőség, hanem taktikai szinten már látszik is, hogy megvalósul. Ha...

A jövevény

Bruttó: 2 000 Ft

"Saját útját járva, belső fényt sugárzott másokra és önmagára egyszerre. Olyan önkéntelenül áradt belőle a fény, hogy mások ezt inkább spontán cselekvésként fogták fel. Az ember az örökkévalóságból keletkezett. Nem az örökkévalóság valamely részét képezi, hanem maga az örökkévalóság. ...Amikor látták, hogy a Jövevény tud az örökkévalóságról, itt van köztük és cselekszik, még nagyobb lelkesedéssel követték. Itt célszerű lenne kiemelni...

Mentsd meg a világot magad körül

Bruttó: 7 000 Ft

Idézetek: "Összekapcsolódik majd a földi meg a mennyei birodalom. Ez lesz az igazi birodalom. S már azt is tudjuk, hogy zajlik le majd ez. Az Atya országában igaz dolgok vannak, például a gondolat. Az anyagi világban meg van forma. Csakhogy torz, nincs meg már benne az igazi gondolat. Kiigazítjuk hát a formát a tartalomnak megfelelően. Aztán összekötjük a kettőt. Eszményi tartalomhoz eszményi forma kell. Ebből keletkezik az igazság. Mentes mindenféle torzulástól: mindene...

Elvesztett szerveink és szöveteink helyreállítása mentális technológiával

Bruttó: 2 000 Ft

Kifejezetten gyakorlatorientált könyv. Szerző: dr. Arkagyij Petrov A szervezet vizes közegeinek és bolygónk vizeinek normalizálása A vér normalizálása Elvesztett emberi szervek és szövetek helyreállítása Cukorbetegek hasnyálmirigyszerkezetének helyreállítása "A szellemi anyag a szubsztancia egyik formája, ahogyan az energia is, meg az információ. Egyfajta földöntúli szubsztancia, túl a semmi határán. Valami olyasmi, aminek vannak jellemzői, ám az energia és...

A Hyperborea terv I-II

Bruttó: 6 000 Ft

452 oldal, keménykötés Idézetek: "A védikus kereszténység volt az ősi, eredeti kereszténység a Földön; s most visszatér világunkba." Mi is a Hyperborea terv? Átmenet az Örökkévaló Életbe a közösség szellemi-műveltségi fejlődése révén. Nem tudományos-technikai fejlődést jelent, hanem az élet szerkezetében rejlő erkölcsi erőt, lehetőséget. A Hyperborea terv volt a Föld első civilizációs terve amely a Képére és hasonlatosságára elvet követi. Elsődleges...

Információs tudásszintek

Bruttó: 3 000 Ft

Az ember információs váza- ahogyan erről még nem hallottál. Hogyan oszlik szét a Földön az Információ? Milyen másodlagos-, harmadlagos gyenge jelek vannak, amelyek keresztül leszivárog hozzám egy információ? Milyen kardinálisan fontos részeink vannak a testben, amelyek a további fejlődésünket meghatározzák? Mik azok az információs receptorok? Miért betegednek meg rákban az emberek? Hogyan szerezhetek védettséget a rák ellen? Mi az, hogy a rák információs szintű...

Isten örök ideje

Bruttó: 5 500 Ft

Rendelhető. Érthetően magyarázva a legmélyebb összefüggéseket. Elmélet és vezetett meditációk leírása Tartalom: Az idő struktúrája A szervek Események irányítása Női és férfi princípiumok "Továbbá egy fénysugár vetül a Földre. A Föld kilenc, egymástól elkülönülő, azonos nagyságrendű szektorból áll. Ha alaposabban megvizsgáljuk a fent említett struktúrát, láthatjuk, hogy a zónákra osztott terek virágszirom alakzatban veszik körül a...

Honnan ered a rák?

Bruttó: 3 000 Ft

Nemcsak daganatos betegeknek! Megtudhatjuk pl. -az egyén és a társadalom összefüggéshalmazát és ezek kivetülését saját egészségünkre - a betegségek információs hátterét - a szervek és a tudat összefüggését - gyakorlatokat, melyek nagyszerű tréninget jelentenek még kezdőknek is Brosúránkból az olvasó megtudhatja, a rákot csak úgy győzhetjük le, ha megértjük, hogy e rettenetes betegség információs alapon keletkezik: közösségi és egyéni létünk rendellenességei,...

A Hyperborea terv

Bruttó: 500 Ft

Nem rendelhető. A VALÓSÁG METAFIZIKÁJA - részlet a regényből Az emberi civilizáció szellemi története. Amiről garantáltan nem hallhattál eddig- mert Arkagyij Petrovnak nyílt meg az a közvetlen csatona, amely közzéadja az igaz tudást eredetünkrül. A 3 kötetes regény 1.kötetének 1.fejezetét olvashatjátok magyarul. "Voltaire mondta: a történelem olyan hazugság, melyet a közmegegyezés szentesít. E hamis történelem tőlünk függ: milyen álláspontra helyezkedünk...

Részletek   

Tanításom

Bruttó: 2 000 Ft

Jelenleg nem rendelhető. Grigorij Grabovoj Tanításának az összefoglalása. "Azért alkottam meg ezt a Tanítást, hogy a megmentés ezen eszköze mindenkinek a kezébe kerüljön. A Tanítás célja megtanítani minden egyént, minden kollektívát, minden társadalmi egyesületet arra, hogyan meneküljenek meg, elsősorban, egy esetleges globális katasztrófa elől, és álljanak rá a teremtő harmonikus fejlődés útjára. Tudatunkon keresztül megvalósított irányítási mechanizmusok...

Részletek   

Az önirányítás elvének megvalósítása

Bruttó: 2 000 Ft

"Előadásom során az irányítás kérdését olyan szempontból tárgyalom, amikor van valami adott célunk, amit irányítással szeretnénk elérni, s közben alapvetően mintegy kívülről figyeljük önmagunkat. Az irányító sík, tehát az irányítás forrása, például a fizikai testünk: amikor a testünkből indul ki a Fény, s végül a testünkhöz zárul ismét, csakis a testünkhöz. Ennyi. Irányíthatjuk, fölemelhetjük, bármilyenre alakíthatjuk. Én például a tevékenységem...

Képzési rendszerem az életre

Bruttó: 2 000 Ft

"A nevelési rendszerem arra épül, hogy tudást adjunk át még az újszülött megszületése előtt. Ezért a nevelési rendszerem a koncentrációra épül és arra, hogy a tudás még az ember megszületése előtt átadásra kerüljön. ezeket bárkivel végig lehet csinálni az élete bármely szakaszában, csak gondolatban vissza kell menni a születésének ezen napjaihoz A nyolcadik hónapban a gyermeknek el kell magyarázni, hogy a Világban történő minden esemény őt is érinti....

Mentsd meg a világot magadban

Bruttó: 7 000 Ft

A Mentsd meg magad c könyv folytatása, a TRILÓGIA 2. része. Sok-sok eredménnyel, rengeteg információval G.Grabovojról. Immáron új síkra emelkedik az 1. kötet folytatása. "Testi szinten is lehetségessé válik önmagunk gyógyítása, irányítása, valamint a fizikai folyamatok vezérlése. A belső látás, az irányító tisztánlátás beindulása immár nem tudományos fantasztikum, hanem napjaink valósága. Ami a korábbi századok embereinek misztikum volt, okkult tudomány,...

A szervezet helyreállítása számokra való koncentrálással

Bruttó: 4 500 Ft

Mert minden a világban fényből áll. Az ember gondolati, szellemi impulzussal képes hatást gyakorolni mindenre. Az irányítás felerősítésében támaszul szolgálhat a kollektív tudatban már berögzült anyag hullámrészecske kettősségként? ismert törvényszerűség, amely szerint bármely anyag mutat mind hullám, mind részecsketulajdonságokat. Számsorokra való összpontosítással olyan fényhullámokat hozunk létre, amelyek rezgése megfelel az emberi anyag normájának a...

Tanítás az örök életről

Bruttó: 2 000 Ft

Ennek kapcsán az örök élet fogalmára, mindenek előtt, úgy kell tekinteni, mint az életre egy bármilyen információs objektum örökkévalóság irányában történő fejlődésének a körülményei között. Ezért, például, egy mindennapi megértés szempontjából egyszerűnek látszó folyamat, mint a betegség kezelése, adott esetben - ez egy olyan folyamat, amelynek célja a személyiség és a külső környezet, továbbá a fejlődésének a belső rendszere között létrejött...

Tanítás a Szellemről

Bruttó: 2 000 Ft

Ez a mű- ez a fordítás- lélegzetállító. Valami olyan mély, zsigeri ismeret jön át a magyar fordításból- őszintén ajánlom. Tanfolyamainkon rengetegszer hivatkozunk a Szellem tulajdonságaira. Ismerd meg a sorozat mind a négy tagját: Tanítás a Lélekről a Tudatról az emberi testről "Különböző összefüggésekben merülnek fel tehát e fogalmak: Lélek, Szellem. Optikai síkra fordítok: így miként jelentkeznek az eltérések? Milyen a Lélek, s miben mások a Szellem...

Tanítás a Lélekről

Bruttó: 2 000 Ft

A világon egyedülállóan Grigorij Grabovoj fogalmazza meg a Lélek, a Lelkünk mibenlétét, tulajdonságait. Mire képes a Lélek? Honnan jött? Hová tart? Hol található meg? Miért szükséges elgondolkoznunk: van-e Lelkem, és hol van, és igazából ki vagyok? A tudat tágítás legerőteljesebb eszköze az, amikor a Tudat elkezd elgondolkozni: honnan jött? és valójában meg akarja ismerni a Lelket, aki valójában őt, a Tudatot teremtette.

Mentális képzettársítási technológiák

Bruttó: 3 000 Ft

Tele gyakorlatokkal (májtisztítás, gerincgyakorlatok, szívgyakorlat, Down-szindróma, paraziták és papillomák eltávolítása, ciszták eltávolítása, szívhelyreállítás) 92 oldal Hogyan távolítsuk el a cisztát, követe, parazitát? Hogyan tisztítsuk meg májunkat? Gerinc-helyreállítás, DOWN-szindróma, megszállottság kezelése. Kezeld szívedet-nagyszerű gyakorlatok- rengeteg szervregenerációs tanulsággal. Megtudhatod ebből a vadonatúj könyvből.

Fogregenerálás az Életfa tanítása alapján

Bruttó: 3 500 Ft

Jelenleg nem rendelhető."Az ÉLETFA tanítása szerint a fogakat úgy regenerálhatjuk, hogy tudatunk impulzusával meghatározott kromoszóma-részleteket aktiválunk: azokat, melyek tartalmazzák a helyreállítani kívánt fog tervét, valamint a szükséges lépések technológiáját."A.Petrov Olvashatunk a fogfejlődésről, a fogak kialakulásáról, majd szemelvények, tanúbizonyságok következnek megtörtént esetekből. Természetesen gyakorlatok is vannak a könyvben. A könyv szerves...

Részletek   

Az emberi test

Bruttó: 1 000 Ft

A Felsőbbrendű Értelem fogalma esetünkben azt takarja: olyan értelem, mely fentebb, az irányítás magasabb szintjein kapcsolja össze a különböző rendszereket. Rengeteg tudás koncentrálódik az emberi testben, és valójában nagyon sokrétű, többszintű ismeretekről van szó. Mind szorosan kötődik a testhez, és leginkább az Isteni célok megvalósulásában van szerepük. Így tehát logikusan következik, hogy az emberi testet az összes belső és külső folyamat irányító...

G.Grabovoj: Alaptanfolyam

Bruttó: 3 500 Ft

Hiánypótló mű! Eredeti szerzői előadásokból való összeállítás, egy nagyszerű bevezetővel: Ki Grigorij Grabovoj? Mit jelent a Megmentés és Harmonikus Fejlődés c.tanítása? Lélek,Szellem,Tudat,Teremtő,Fizikai valóság, a valóság,kollektív tudat - a fogalmak részletes leírása, megmagyarázása Igazi tankönyv. Kötelező olvasmány mindenki polcán. Valóságos ébresztő a tudatnak. Könnyű, élvezetes , haladós olvasmány- bár igazából tankönyv a jövő emberének....

Tanítás a Szeretetről

Bruttó: 2 000 Ft

Nem rendelhető. A Szeretet c. könyv tartalmazza ezt az anyagot is. 2 szerzői előadás a Szeretetről. A szeretet, mint irányítás. A szeretet, mint információs struktúra. Így még senki sem írt a szeretetről. Nagyszerű, páratlan mű. Sok-sok technikával, amit a gyakorlásokon többször alkalmazunk. "Most arra gondoltam, hogy hogyan vannak elrendezve a belső szervek. Ily módon diagnosztizálhatunk egy embert. Tehát az aktív szeretet, amelyet a gondolkodás folyamata és módja...

Részletek   

ÉLETFA: Ki vagy Te, ember?

Bruttó: 6 500 Ft

Tankönyv. Egy új világnézet tankönyve. Tudattágító hatású könyv, páratlan mű Magyarországon, amely végre széleskörűen bemutatja az információs mezőben végzett tevékenységet. Az élet számos területéről felsorakoztatja a példákat, amelyek az emberiség eme új tudásának a nagyszerűségét támasztják alá. "Az ember az, amivé saját gondolata teszi....Az ember, ki megismerte a fényt, ismeretei átadásával magának világítja meg az utat. Ez a megértés eleme. S...

Az örökkévalóság kristálya

Bruttó: 6 000 Ft

Tele gyakorlatokkal, amik a hétköznapokban használhatóak.Fekete-fehér nyomtatás, ezért kedvezménnyel vásárolható meg. Cél: minél több háztartásba eljusson eme nagysikerű könyv, amely konkrét segítséget ad a hétköznapi elváltozásokra. A VÉR ÉS A NYIROKNEDV MEGTISZTÍTÁSA A LÁTÁS NORMÁJÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA EPE- ÉS VESEKÖVEK ELTÁVOLÍTÁSA A MÚLT ÁTALAKÍTÁSA A JÖVŐN ÁT A MÚLT, A JELEN ÉS A JÖVŐ HELYREÁLLÍTÁSA AZ EMBER TELJES REGENERÁLÁSA...

Szaturnusz-az értelemhez vezető út

Bruttó: 5 500 Ft

Rendelhető. Könyvbemutató videó,katt ide Kezdőknek, haladóknak, akik részt kívánnak venni a NAGY ÁTVÁLTOZÁSI TERVBEN, melynek eredménye: az új ember A könyvben: - elméleti értekezések kinyilatkoztatások a legújabb információkkal az emberiségre nézve - esetleírások és - rengeteg gyakorlat található. 389 oldal, keménykötésű, fűzött Idézetek: "A kozmikus törvények tiltják az ember közvetlen befolyásolását, hiszen képére és hasonlatosságára...

Egységes tudásrendszer

Bruttó: 3 000 Ft

rendelhető! Alapmű. Grigorij Grabovoj módszertana, mellyel irányíthatjuk az eseményeket és megismerhetjük a külső információkat. A szellem megismerésének szintjén mutatja be a tudást. Összpontosító, koncentrációs gyakorlatok leírása. "Ha a test különböző területeire koncentráljuk a figyelmünket, a valóság síkja megváltoztatható. Ez kiterjeszthető az egész test szintjére, következésképp a teljes teremtő területen harmonikusak lesznek a változások. Én...

A világ és a tudat/Regenerációs módszerek

Bruttó: 2 000 Ft

rendelhető 2 előadást tartalmaz a könyv Ízelítő: hogyan tanuljunk? matematika és humán tárgyak Mi a teleportáció? Új technikák önmagunk regenerációjához "Így tehát átlépnek, abba az állapotba, melyben a Tudatuk: irányítórendszer. Vagyis itt válik láthatóvá, hogy a Tudat irányítórendszer, ráadásul a valóság bármely eleme számára... A módszer lényege az, hogy a szerv vagy szervrendszer képét egy másik szervre vetítik ki"

Kémiai elemek normalizálása számsorokkal

Bruttó: 3 000 Ft

Mert minden a világban fényből áll. Az ember gondolati, szellemi impulzussal képes hatást gyakorolni mindenre. Az irányítás felerősítésében támaszul szolgálhat a kollektív tudatban már berögzült ?anyag hullámrészecske kettősségként? ismert törvényszerűség, amely szerint bármely anyag mutat mind hullám, mind részecsketulajdonságokat. Számsorokra való összpontosítással olyan fényhullámokat hozunk létre, amelyek rezgése megfelel az emberi anyag normájának...

Varázslatos iskola

Bruttó: 5 000 Ft

Jelenleg nem rendelhető. Tudtad? Hogyan tisztítsd meg magad, a szervezeted? Hogyan vezesd ki önmagadból a felesleges destruktív információkat? Milyen színeket alkalmazz, hová tedd a szférát? Mindez megtalálható: A Varázslatos iskolában. A SZERZŐ UTÓSZAVA: Számomra is váratlan hirtelenséggel született ez a mese. Szó szerint magával ragadott, mint valami kozmikus alkotó hullám sodra, s mindössze pár nap alatt szöveggé formálódott a két főhős, Kolja és Olja...

Részletek   

Az ember fény általi teremtése

Bruttó: 6 000 Ft

A fény kőtáblái trilógia I. része. Kötése: kemény táblás Hogyan teremtsük meg magunkat teremtői sugarakkal? "A szervezet energetikai rendszerének behangolását célszerű azokkal a sugarakkal kezdeni, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a csakrákkal. Ez a hét Ribo sugár A velük végzett munka befolyásolja a fehérjeszintézist. Jelentését és lényegét tekintve is, ezek a sugarak építik fel a testet. Mentális síkon a Bina szférával (a Szaturnusszal) állnak...

Mentsd meg magad

Bruttó: 7 000 Ft

Arkagyij Petrov szépirodalmi műve, közérthető formában ismertet meg azzal a világlátásmóddal, amely a látható fizikai realitáson túl megmutatja, hogy a valóság meg nem nyilvánult, szellemi része meghatározza azokat a folyamatokat, amik aztán kivetülnek a fizikai valóságba. Mi lehet az a titokzatos erő, mely képes katalizálni a szubatomi kölcsönhatásokat? Ismerd meg az emberi tudat gyakorlati alkalmazásainak széles tárházát! Szenzációs, könnyen érthető, igazi...

Tanítás a Tudatról

Bruttó: 2 000 Ft

A szerző magyarul megjelent műve, mely egy élő előadásának a témája volt. Gyógyulás? Hogyan? "a belőlünk áradó fény eredményezi azt az irányítást, amelynek a célja a gyógyulás" a SZÍV irányít? Hogyan? " vegyük a testen belüli irányítást, ha a szív-projekciótól egy cm-re a bőr mentén hajtunk végre egy irányítást, akkor a bőrön keresztül megvalósul egy olyan irányítás, amely másfélezer km távolságra hat. Pontosan láthatók a vonalak, és nagyon...

Tanítás a Földről

Bruttó: 1 000 Ft

Nem rendelhető. Tartalma megtalálható a "TANÍTÁS A FÖLDRŐL ÉS A KOZMOSZRÓL""Célszerű lenne a Földet és az Emberi tudatot összekötő rejtett szálakon keresztül választ keresni arra, hogy milyen folyamatok mennek végbe a Föld területén,.. Amikor a Föld struktúrájáról beszélünk, elsősorban szemügyre kell vennünk az emberi gondolkodás fejlődését a mélyebb megértés irányában a Föld felé. Hiszen a Föld is a Teremtő része, az Isten fejlődésének struktúrája...

Részletek   

Az ember anyagának helyreállítása számsorokra való összpontosítással 2. rész

Bruttó: 4 500 Ft

Mert minden a világban fényből áll. Az ember gondolati, szellemi impulzussal képes hatást gyakorolni mindenre. Az irányítás felerősítésében támaszul szolgálhat a kollektív tudatban már berögzült ?anyag hullámrészecske kettősségként? ismert törvényszerűség, amely szerint bármely anyag mutat mind hullám, mind részecsketulajdonságokat. Számsorokra való összpontosítással olyan fényhullámokat hozunk létre, amelyek rezgése megfelel az emberi anyag normájának...

Grabovoj Tanítása Istenről

Bruttó: 2 000 Ft

Jelenleg nem rendelhető, de a bővebb kiadás ("Tanítás Istenről, Tanítás Istenről és az Emberről és Tanítás az Emberről") ezt is tartalmazza. Grigorij Grabovoj előadásanyaga Istenről. "amennyiben ismerjük, hogy az Isten hogyan működik a világban, .. hogyan van kölcsönhatásban például a fizikai realitás elemeivel, akkor már ebből is megkaphatjuk az irányítás elvét, csak amiatt, mert van ismeretünk; azaz az ismeretek szinkronizálják a cselekedeteinket, és a pontos...

Részletek   

Az ember anyagának helyreállítása számsorokra való összpontosítással 1. rész

Bruttó: 4 500 Ft

Mert minden a világban fényből áll. Az ember gondolati, szellemi impulzussal képes hatást gyakorolni mindenre. Az irányítás felerősítésében támaszul szolgálhat a kollektív tudatban már berögzült ?anyag hullámrészecske kettősségként? ismert törvényszerűség, amely szerint bármely anyag mutat mind hullám, mind részecsketulajdonságokat. Számsorokra való összpontosítással olyan fényhullámokat hozunk létre, amelyek rezgése megfelel az emberi anyag normájának...

HAJRUKULUSZ

Bruttó: 2 000 Ft

Egy nagyon-nagyon rejtélyesen megfogalmazott mű, mik azok a fogalmi rendszerek, amelyeket meg kell tapasztalni, hogy felemelkedhessünk? pl: szenvedély, gonoszság, irigység, ... kinél van az igaz tudás? Hajrukulusz látta, miféle evolúción ment keresztül az emberiség. Látta, hogy minden ember annyit tud fejlődni, amennyit akar, és annyi tudást kap ehhez kívülről, amennyire szüksége lesz. A hit tudást ad. "Az ember tudata végtelen. Az örök élet eléréséhez elengedhetetlenül...

A pszichológiai normalizálás számsorai

Bruttó: 9 000 Ft

Hamarosan ismét megjeleni- limitált darabszámban. a 2 eredeti orosz kötet egyben. Egy nagyszerű számsoros könyv! A mű pszichológiai kifejezésekkel és fogalmakkal kapcsolatos számsorokat tartalmaz. Leírja az események harmonizálásának, tökéletesítésének módszereit az örök fejlődés folyamatában e számsorok segítségével. Ha egy adott kifejezés a normától való eltérést jelenti, akkor az e kifejezéshez tartozó számsor alkalmazásával helyreállítható a tökéletes...

Teremtői információs térszegmenseket felépítő alkalmazott szerkezetek

Bruttó: 1 000 Ft

Jelenleg nem rendelhető. Grabovoj elméleti, tudományos műve. A munka lényegi vonása, hogy az ember tudatára (bármely objektumra vonatkoztatva, ez a reakció formája), mint a világ összetevő elemére tekint, amiben minden elem kölcsönös kapcsolatban áll a többivel. Ezért az ember tudatának változása vezet el a világ összes többi elemének változásához?. Az objektumok végtelen működésének elve (az ember számára ez a hallhatatlanságot jelenti) bebizonyított. Megváltoztatva...

Részletek   

Az Életfa (gyakorlati könyv)

Bruttó: 4 000 Ft

Az ÉLETFA módszert gyakorló személyek többségénél megnyílt a tisztánlátásuk, lehetővé vált az aktív szellemi fejlődés lehetősége, kifejlődtek és megerősödtek a megfiatalodásnak és a súlyos krónikus megbetegedésekből való gyógyításának tendenciái. Az ember fizikai, energetikai és szellemi felépítésével kapcsolatos ismeretek fejlődése lehetővé tette a jelen gyakorlatok összeállítását olyan módon, hogy elérhetőbbé váljanak mindazok számára, akik...