Eredményeink

Váll, tér javulás, energikusság megtapasztalása


"Egyébként velem is meglepő dolgok történtek/történnek. Tegnap az első gyakorlatnál a szememet céloztam meg, gondoltam jó lenne, ha a bal szemem látása élesedne. Ehhez képest pillanatok alatt a testemben találtam magamat, és magam körül láttam a törzsem minden csontját meg néhány szervet, bár nem teljesen olyan volt minden, mint az anatómia könyvekben. Meglepetten körülnéztem, aztán gondoltam, nem kalandozok, visszatérek a szememhez.

Az eredmény az lett, hogy a szemem semmit sem változott, de a jobb vállamból azonnal elmúlott a már lassan egy éve tartó fájás, a sajgó jobb csípőízületem és a térdeim is határozottan javultak, mára pedig már azok is teljesen rendbe jöttek.
Mondjuk ezen még annyira nem is csodálkoztam el, amin viszont ma igazán ledöbbentem, az ma délelőtt volt, amikor a párommal elautóztunk a piacra. Ilyen simán még soha nem jutottam el oda, és vissza haza. A lámpák az orrom előtt váltottak zöldre, a többi kereszteződésben sem kellett várni, már volt, ahol megfordult a fejemben, kihajtok körültekintés nélkül, mert úgysem jön senki (nem is jött, de azért körülnéztem), és "természetesen" ott várt rám a piacon egy parkolóhely, még keresgélnem sem kellett, pedig ilyenkor szombaton ez ott mindig probléma. Na jó, a parkolóhely "varázslat" nálam amúgy is mindig működik, de azért ennyire simán, főleg ilyen könnyű odajutással egybekötve azért már nekem is a különleges kategóriába tartozik.

Ami még érdekes, az életfa gyakorlatokról szóló könyvet eddig félretettem, mert sok minden nem volt benne nekem világos. Most meg minden gyakorlat a könyvben hirtelen mintha magától értetődő lenne, minden teljesen világos. Hogy ez a hirtelen megvilágosodás ezen a téren honnan jött és hogyan, pedig nem is foglalkoztatott, nem tudom.

Szombathelyen bemutattál egy olyan technikát, hogy nehéz élethelyzet előtt emeljük fel a fényt a szívünkig, hogy találkozzon az isteni fénnyel, és a kettő ezután egy közös gömböt alkosson.
Múlt hétvégén kialvatlanul, nagyon fáradtan mentem dolgozni, és tartottam attól, hogy sokat fogok hibázni a fáradtság miatt. Ráadásul a munka hajnalig tartott (esküvőn pincérkedtem Ausztriában), és másnap reggel kellett folytatnom. Tehát szombat este egyszerűen megcsináltam ezt a "fényemelést", és hirtelen végigbizsergett a testem, a fáradtságom eltűnt, majd gond nélkül végigdolgoztam a két napot. Persze közben folyamatosan figyeltem a fény irányítására. Ez olyan eredmény volt, amire egyáltalán nem számítottam.

Igyekszem a megkapott tudásanyagot elsajátítani, beépíteni az életembe. Várom a további tanfolyamokat. K.András - Szombathely